Belföld

Mesterházy ünnepel

Azt hiszi, ha megmaradnak őszinte baloldalinak, akkor a következő 25 évben is önálló, erős politikai tényező lesz az MSZP.

„Az MSZP 25. születésnapjára” – írt köszöntőjében a volt pártelnök Facebook-oldalán olyan rendszerváltó pártnak nevezi a szocialistát, amelyet a “szabadság iránti vágy, a nemzeti modernizáció igénye és az igazságosság érvényesítésének célja” hívott életre huszonöt éve. Mesterházy számvetése szerint az “elmúlt negyed évszázadban 12 éven át kormányozta az országot az MSZP”. Mint írja, “tény, hogy a legtöbbet mi szocialisták tettünk azért, hogy hogy Magyarország szabad, modern, igazságos, minden tekintetben európai demokrácia legyen. Mi vagyunk azok, akik az elmúlt 25 év során mindvégig töretlenül és eredményesen küzdöttünk ezért. Így válhatott a NATO és az Európai Unió teljes jogú tagjává az ország”. 

Mesterházy szerint büszke lehet az MSZP minden alapítója, tagja, politikusa, támogatója, szavazója azért, amit az ország felemelkedéséért tettek. Őket akkor is jobbítása szándéka vezette, amikor a nemzeti modernizáció és az igazságosság ügyét néha lehetetlen volt egyszerre szolgálni és előmozdítani. Minden kényszerű, de felelős döntésük mögött ott volt az “őszinte cél: hogy szabadabb, jobb, igazságosabb életet élhessen kivétel nélkül minden magyar”. Az MSZP történelmi küldetése ezért küzdeni – kormányon és ellenzékben is. “Ma is, amikor a hazánk újból csak korlátosan szabad, az emberek élete pedig egyre nehezebb, egyre igazságtalanabb.” 

A szocialisták vállalják a küzdelmet akkor is, ha a puszta létüket fenyegeti a hatalom. “Nincs még egy párt, amelyet annyiszor írtak le és annyiszor becsültek alá, mint az MSZP-t”, de ők mindig túljutottak minden nehézségen, talpra álltak. Így lesz ez most is. Mesterházy biztos ebben, de emlékeztet rá, hogy az elmúlt 25 évben mindig akkor került válságba a párt, amikor eltávolodott az általa képviselt értékektől, emberektől is, és mindig akkor volt sikeres, amikor hű volt baloldali értékeihez, és következetesen képviselte azokat. Szerinte a cél nem változott. Ő hiszi, hogy ha megmaradnak őszinte baloldalinak, akkor a következő 25 évben is erős politikai tényező lesz az MSZP, amelynek boldog születésnapot kíván. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik