Belföld

Megrongálták a polgármesterjelölt kocsiját Vácon

Megrongálták Nagy Péter független váci polgármesterjelölt autóját péntek este a helyi művelődési háznál. az ügyben, valamint a jelölt korábbi, más tartalmú feljelentései alapján nyomozás folyik. A rendőrség az MTI-nek hétfőn megerősítette a nyomozás tényét.

 Nagy Péter elmondta, hogy Jaguár XJ típusú kocsiját péntek este 6 és 8 óra között rongálhatták meg, amíg a jármű a lakossági fórum helyszíne mellett, a váci művelődési ház parkolójában állt. A jobb első ajtó biztonsági üvegét törték be két ütéssel, a kár becslések szerint elérheti a 200 ezer forintot – közölte a polgármesterjelölt. Hozzátette: mivel lakossági fórumain már harmadik hete a helyi hatalomhoz köthető “10-100 milliós nagyságrendű korrupciógyanús” ügyletekről számol be, s már korábban is érték “árnyalt” fenyegetések, nem tartja véletlennek a rongálást. Már csak azért sem, mert a kocsiját annak egyedi volta miatt sokan ismerik a városban.

Elmondta, hogy a történtek miatt feljelentést tett a rendőrségen. Ezzel együtt fél tucat feljelentése miatt folyik vizsgálat, illetve eljárás az illetékes hatóságoknál ismeretlen tettesek ellen, egyebek mellett sikkasztás, hivatali hatalommal való visszaélés, fiktív számlázás, okirat-hamisítás és más jogcímeken.

Az MTI úgy tudja, hogy a pénteki eset miatt a Váci Rendőrkapitányság rongálás vétsége miatt indított eljárást, míg Nagy Péter többi feljelentése nyomán – szintén ismeretlen tettes ellen – a kapitányság bűnügyi osztálya nyomoz. A nyomozás részleteiről a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nem kívánt bővebb tájékoztatást adni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik