Belföld

Lázár szerint a norvégok hisztérikusak

Szerinte az önkormányzati választások után nem azt fogják nézni, hogy melyik városvezetés milyen színű, hanem azt, hogy mi a programja.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap este az ATV-nek adott interjút. Arra a felvetésre, hogy egy harkányi fideszes képviselőjelölt azzal kampányolt, hogy csak úgy kaphatott volna a város félmilliárd forint támogatást, ha kormányközeli emberek kerülnek egy felügyelőbizottságba, Lázár azt mondta, hogy „ez a példa is jól mutatja, hogy a hülyeség pártfüggetlen kategória”. Azt mondta, sokan fognak csalódni akár az ő oldalukon is, mert ha egy városvezetésnek nem lesz arra programja, hogy hogyan lesznek munkahelyek, akkor nem fognak nekik támogatást biztosítani. Kijelentette, hogy amióta személyes felelősséget visel a kormányban az EU-s pénzek elosztásáért, mindent elkövet azért, hogy személyes pénzügyi vagy politikai szempontok ne játsszanak szerepet a döntéshozatalban.

A miniszter nem tudta megmondani, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal befejezi-e a jövő héten a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében zajló vizsgálatot. Azt mondta, nincs időhúzási szánékuk, csak nagy körültekintéssel akarnak eljárni. Hangsúlyozta, hogy az a gyanúja, hogy nem átlátható a források elosztása, egy jól körülhatárolható társadalmi csoport kapja meg a pénzt, amihez mások lényegében nem férhetnek hozzá. Szerinte a norvég kormány „nagyon hisztérikusan reagált” még a kérdésekre is. Szerinte az uniós forrásokra kiírt pályázatokon a résztvevők fele nyert, míg a Norvég Civil Alapnál száz pályázatból 13, és mindig ugyanaz a 13.

Lázár azt mondta, ha megszületik a Kehi-vizsgálat eredménye, akkor Magyarországra hívja norvég kollégáját, hogy megbeszéljék a következő lépéseket. Ha a vizsgálat tisztázza az Ökotársat, „kénytelenek leszünk bocsánatot kérni” – mondta a miniszter, aki elképzelhetetlennek tartotta, hogy az ügy miatt nem kaphatja meg Navracsics Tibor az EU-biztosi pozíciót.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik