Belföld

Áder aláírt

A bankok elszámoltatási törvényének gyors elfogadására Rogán Antal külön is kérte a köztársasági elnököt.

Áder János köztársasági elnök határidőn belül aláírta az elszámoltatási törvényt – mondta vasárnap az MTI érdeklődésére Altorjai Anita a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) sajtófőnöke. A KEH korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy szeptember 29-én érkezett meg a hivatalhoz a jogszabály, és az aláírására öt napja volt a köztársasági elnöknek, azaz a határidő október 4-én járt le.

A Fidesz frakcióvezetője, Rogán Antal korábban levelet írt Áder Jánosnak, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy a bankok mindent megtesznek, hogy hátráltassák az elszámoltatást és álszent érveléssel vádolta őket, amikor alkotmányossági aggályokat vetettek fel.

A levélre Áder János válaszolt is Rogán Antalnak, amelyben az államfő kifejtette, őt a devizahiteleket érintő törvény aláírása során az az egyetlen szempont vezérli, hogy a jogszabály összhangban van-e az alaptörvény előírásával.

Az elszámolással kapcsolatban minden költség a bankot terheli. A bankoknak – az ügyfél kérésére – a végtörlesztőkkel is el kell számolniuk. Az elszámolásnak része az új törlesztőrészlet meghatározása is, emellett a törvény kamatemelési moratóriumot is hirdet 2016. április 30-áig. Az elszámolási törvény túlnyomó része november elsején lép hatályba.

A Fidesz frakcióvezetőjének szeptember közepi tájékoztatása szerint 400 pénzintézetnek kell minden fogyasztói deviza- és forinthitellel elszámolnia, ami összesen mintegy 1,3 millió családot – nagyságrendileg 680 ezer deviza- és 650 ezer forintalapú hitelt – érint. Egy átlag devizahiteles esetében 25 százalékkal csökkenhetnek a törlesztőrészletek és a kamatok, de olyan is lehet, akinél ez eléri a 30 százalékot. Rogán Antal szerint ezermilliárd forint körül van az az összeg, amelyet a magyar bankrendszernek vissza kell fizetnie a családok számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik