Belföld

Berágott Széles, mert az energiacelláról kérdezték

„Most hülyeségeket akar kérdezni?” – mondta a nagyvállalkozó, aki korábban ötszáz éve nem látott fellendülést és az Orbán-kormány kétharmadát látta biztosnak az „új találmánnyal”.

Széles Gábor nagyvállalkozó Zalaszentgróton tartott lakossági fórumot új projektjéről, egy golfkomplexumról. Az Index riportere a rendezvényen szerette volna megtudni azt is, hogy hogy áll most az energiacella-projekt, melyhez óriási reményeket fűzött Széles. A vállalkozó elmondta, hogy most nem foglalkozik az energiacellával, mert sok projektje van, a nemzetközi partnerek pedig „egyelőre nem jutottak el addig, hogy nyilvánosságra tudnánk jutni”, a fejlesztésben elvárt feltételeket nem teljesítették.

Noha korábban ötszáz éve nem látott gazdasági fellendülésre számított Széles a találmánnyal, most azt mondta, hogy előbb-utóbb biztosan meg fog valósulni, „de nem ez most a legfontosabb”. A riporter következő kérdését már meg sem várta, hanem kifakadt és megkérdezte az újságírót, hogy „hülyeségeket akar kérdezgetni” vagy pedig „valami értelmeset is tud” a megvalósult beruházásairól.

Széles Gábor ezután le akarta tiltatni az interjút és a fórumról is kitiltotta az indexeseket, akik természetesen ennek ellenére is közzétették a felvételt, noha a vállalkozó azzal fenyegetőzött, hogy bepereli őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik