A választási eljárásról szóló törvény szerint az önkormányzati választást megelőző kampányidőszakban a nyolc legtöbb képviselő- és polgármesterjelöltet állító jelölőszervezet politikai reklámjainak közzétételére rendelkezésre álló időtartam 300 perc.
Az NVB megállapította, hogy a nyolc legtöbb jelöltet a következő jelölőszervezetek állították: Jobbik Magyarországért Mozgalom, Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, Kereszténydemokrata Néppárt, Magyar Szocialista Párt, Demokratikus Koalíció, Lehet Más a Politika, Együtt – a Korszakváltók Pártja, Magyar Munkáspárt.
A nyolc jelölőszervezet egyenként 37 perc 30 másodperc időtartamban teheti közzé politikai reklámját a Magyar Televízió Zrt., a Duna Televízió Zrt. és a Magyar Rádió Zrt. médiaszolgáltatásában.
A jelölőszervezetek rendelkezésére álló időtartamot közszolgálati médiaszolgáltatóként egyenlő arányban kell felosztani. Ez alapján a három lineáris médiaszolgáltatást nyújtó közszolgálati médiaszolgáltató jelölőszervezetenként 12 perc 30 másodperc időtartamban köteles közzétenni a jelölőszervezetek politikai reklámjait.
A határozat ellen három napon belül lehet felülvizsgálati kérelmet benyújtani a Kúriához.