Belföld

Soros-kötésben a civilek

A Heti Válasz és a Magyar Nemzet is feltárta a globális összeesküvést, amellyel a pénzügyi guru kormányok feletti hatalomra tör.

A hetilap nemzetközi példákkal – ausztrál, izraeli tanulmányokkal – igazolja, hogy a civilek (nem kormányzati szervezetek) függetlensége máshol is megkérdőjeleződik. Ezek befolyása a nemzeti kormányokra és a nemzetközi szervezetekre már régóta téma. A Heti Válasz által idézett 2004-es ausztrál jelentés szerint több nem kormányzati szerv (non-governmental organization, ngo) politikai aktivista, ráadásul kevésbé demokratikus, mint az általa bírált kormány, hiszen nem a választóknak, hanem – sokszor homályban maradó – támogatóinak tartozik elszámolással.

Izraelben az NGO Monitor nevű szervezet tanulmánya aggasztónak nevezte, hogy a magánvagyonából tavaly csaknem egymilliárd dollárt alapítványaira költő Soros György hálózatának döntéshozatala, támogatási rendszere homályos. A jelentés szerint a Soros-világ ügye azért is fontos, mert összetettsége révén tulajdonképpen az egész világra hat. Globlis rendszere és kiterjedt erőforrásai révén képes más szervezeteket kormányozni és a demokratikus folyamatokat manipulálni.

A politikai és érdekvédő szerepek keveredése és az átláthatatlanság jellemzi a „nyitott társadalmak” kialakításának fő szponzorának tartott Soros György alapítványi birodalmát. A hetilap emlékeztet arra is, hogy a megítélése szerint „Soros-közeliként” számon tartott norvég alapos civilek vegzálása ellen tiltakozó ET emberjogi biztos korábban éppen a lettek Soros Alapítványát vezette.

A Magyar Nemzet a spekuláns Soros mellé a sarokba állította az Egyesült Államokat is. A lap kiderítette, hogy nemcsak Magyarországon, hanem térségünk többi államában is ők pénzelték, alapították a norvég „civil” pénzek osztását felügyelő szervezeteket. A lap szerint Soros és az amerikai kormány vagy a Világbank beépített emberei irányítják, támogatják a  pénzosztást Romániában, Lengyelországban, Észtországban, Litvániában, Bulgáriában, Szlovéniában. A Human Rights Watch amerikai jogvédő szervezet a közelmúltban szorgalmazta, hogy az amerikai kormány támogassa erőteljesebben a magyar „civil” szervezeteket – emlékeztet a Magyar Nemzet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik