Belföld

Schmitt Pál havi félmillióért a nemzeté lehet

Még nincs hivatalos jelölt Grosics Gyula helyére, de akár a volt államfő is a Nemzet Sportolója lehet – írja a Blikk.

A legendás sportolókat tömörítő klubnak most 11 tagja van. Közülük ketten – Kulcsár Győző, Kárpáti György – is azt mondták, hogy Schmitt Pál valóban esélyes arra, hogy beválasszák, noha a volt vízilabdázó szerint egy ilyen választásnál 10-12 név is szóba kerül.

Schmitt Pál kétszeres olimpiai bajnoki címe mellett sportvezetőként is ért el sikereket, de pályáját beárnyékolja, hogy két éve plágiumügybe keveredett, a Semmelweis Egyetem szenátusa megfosztotta doktori címétől, ő pedig lemondott államfői posztjáról. A Blikk kereste Schmitt Pált, de sajtósán keresztül azt üzente, nem kíván nyilatkozni. A lap úgy tudja,  rajta kívül felvetődött Varga János és Hegedüs Csaba birkózó, Fenyvesi Csaba vívó, Magyar Zoltán tornász és Gedó György ökölvívó neve is a Nemzet Sportolójaként.

A kormány a Nemzet Sportolója címet az azzal járó, havi nettó 500 ezer forintos életjáradékot tizenkét hatvan évnél idősebb, kimagasló eredményt elérő magyar sportolónak adományozhatja, ha aktív pályafutása után is kimagasló szerepet tölt be a hazai sportéletben.

Egy korábban általa államfőként aláírt törvény szerint a mindenkori elnöknek – így Schmitt Pálnak is – jár az elnöki tiszteletdíj. Akkor is, ha nem tölti ki öt évét. Az általa szentesített sarkalatos elnöki jogszabály szerint egy volt államfőt a köztisztviselői illetményalap harminckilencszerese illeti meg. Ez két éve havonta bruttó 1 507 350 forint volt

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.