Belföld

Elkezdődött a diplomamentés

Eddig 1781-en kezdték meg a tanulást 145 nyelvtanfolyamon, de óriási a túljelentkezés - írja a Magyar Hírlap.

Pákozdi Szabolcs, a programot megvalósító Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) ügyvezető igazgatója a Magyar Hírlapnak elmondta: folyamatosan indulnak az államilag támogatott nyelvtanfolyamok, amelyeken várhatóan 13 730-an vehetnek részt, az év végéig tízezren kezdhetik meg a tanulást.

A túljelentkezés óriási, mintegy 30 ezren szerettek volna részesei lenni a programnak, ami érthető, hiszen a legutóbbi adatok szerint 49 370-en vannak, akik államvizsgáztak ugyan, de nyelvvizsga-bizonyítvány hiányában nem kapták meg a diplomájukat – tette hozzá.

Pákozdi Szabolcs hangsúlyozta, a programba kerülés egyik feltétele a választott nyelvből – angol, német vagy francia – az alapszintű nyelvismeret megléte. A tervek szerint december végéig lehet jelentkezni, és akár többször is – derül ki az MTI lapszemléjéből.

A hárommilliárd forintos programban egy fő legfeljebb háromszázezer forintnyi támogatást kaphat nyelvtanulására. A jelentkezőknek vállalniuk kell, hogy a képzés után B2-szintű, vagyis középfokú, államilag elismert nyelvvizsgát tesznek 2015. december 31-ig, majd átveszik diplomájukat, és ezt 2016. február 28-ig igazolják.

A kiválasztásnál előnyt élveznek a regisztrált álláskeresők és az első diplomájukat megkapni kívánók – ismerteti a Magyar Hírlap.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik