Az Európai Parlament liberális frakciója a demokrácia, a jogállamiség és az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szervezett meghallgatást kedden.
Az eseményen Nun András, az Autonómia Alapítvány igazgatója azt mondta, hogy a civilekhez jutó norvég támogatás nem folyik át az államkasszán, így a magyar államnak sem jogi, sem pénzügyi, sem auditálási felelőssége nincs ezzel kapcsolatban.
A Társaság a Szabadságjogokért ügyvezetője, Kapronczay Stefánia közölte, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak nincs joghatósága vizsgálódni náluk, ezért megtagadták az együttműködést, viszont mivel nincs semmilyen rejtegetnivalójuk, mindent nyilvánosságra hoztak.
Az Átlátszó.hu főszerkesztő-helyettese, Mong Attila azt mondta, hogy miután a civil szervezeteket nem lehet megvásárolni, illetve a kormányzati hirdetéseken keresztül nyomást gyakorolni rájuk, ezért egyedül a finanszírozásuk ellehetetlenítésével lehet őket támadni. Mong szerint a rendőri akciók a putyini Oroszországot idézik, de találgatni sem kell, hogy ez milyen stratégia része, mert Orbán Viktor maga mondta, hogy célja az illiberális állam felépítése.
A meghallgatáson elnöklő Sophie in ’t Veld holland képviselő közölte, hogy ez nem egyetlen országról szól, hanem az unió közös értékeiről. Anne Brasseur, az Európai Uniótól független, 47 tagállamot tömörítő Európa Tanács parlamenti közgyűlésének elnöke hozzátette, hogy nemcsak Magyarországon, de az ET több tagállamában is rossz irányba mennek a dolgok.
A Fidesz-KDNP EP-küldöttsége szerint a liberálisok pártrendezvényen támadták Magyarországot és ezt nem véletlenül időzítették az önkormányzati választás elé.