Belföld

Zárás után is fürdőzhet az orosházi alpolgármester

Saját kulccsal rendelkezik, nem bántalmazni – írta az önkormányzati fürdő egyik vezetője kollégáinak.

A Népszabadság csütörtöki számában arról ír, hogy az orosházi szocialisták nyilvánosságra hoztak egy levelet, melyben az önkormányzati tulajdonú Gyopárosfürdő egyik vezetője hívja fel kollégái figyelmét arra, hogy „Elekes Lajos alpolgármester úr mától saját kulccsal rendelkezik, ezért este 8 után is benn tartózkodhat a fürdő területén. Kérlek benneteket, hogy fokozott figyelemmel legyetek az irányában. Nem bántalmazni”. A szocialisták arra szólították fel a fideszes alpolgármestert, hogy adja le a kulcsot és számoljon el azzal, hogy hányszor, milyen szolgáltatást vett igénybe.

Elekes Lajos a Népszabadság kérdésére azt közölte, hogy nem fürödni, hanem ellenőrizni jár zárás után, különben is este sötét van, ő pedig csak világosban szeret pancsolni. Szerinte a szocialisták inkább örüljenek annak, hogy olyan alpolgármestere van a városnak, aki akkor is vigyáz a rendre, amikor mások alszanak. Elekes azt mondta, 2008-ban kért kulcsot, mert akkoriban sok panasz volt a fürdőüzemeltetésre, de ma már annyira jó a helyzet, hogy három éve nem nézett zárás után a fürdő felé.

A Népszabadság cikke szerint a vezetői felhívást 2011-ben adták ki és az is szerepel benne, hogy az alpolgármester a fitneszterembe is bemehet.

Egy emlékezetes zárás utáni fürdőzés A tanúból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik