Belföld

Így kért bocsánatot Bródy a köztévétől

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró valóban tud írni. Ha bocsánatot kér, akkor is.

Bródy János Facebok-oldaláról mára eltűnt a „A műsorhamisítást a törvény nem bünteti” bejegyzése, viszont megjelent levele, amit kedves barátainak és a „nem annyira azoknak” írt. Szerinte ő nem állította, hogy a Magyar Televízió kicenzúrázta az „Ezek ugyanazok” című számot Koncz Zsuzsa Aréna-koncertjének kétrészes TV-közvetítéséből. Megosztott egy kalózfelvételt a koncertről, azzal a megjegyzéssel, hogy ez kimaradt az adásból.

„Akinek erről az jutott az eszébe, hogy a Magyar Közszolgálati Televízió esetleg politikai szempontok alapján válogatja és cenzúrázza még a könnyűzenei koncertműsorokat is, az lehet, hogy az igazságot keresi, de félreérti a mai magyar valóságot. Mert a valóság az, hogy ma Magyarországon nincs cenzúra, és a sajtó szabadságát semmi sem veszélyezteti, és a Közszolgálati Média pártsemlegesen működik, és ezt a működést a pártsemleges Médiatanács felügyeli, mely az Alaptörvény értelmében védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, és biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit” – írta a zenész.

Bródy János ezen túl elnézést kér Koncz Zsuzsától, akit ezzel a félreértéssel kellemetlen helyzetbe hozott, pedig nagyon hálás neki, hogy meghívta vendégnek a koncertjére, és nem is mondta meg, melyik számot ne játssza. Természetesen ők megbeszélték, melyik szám fér a TV-adásba. Bródy elnézést kér a Magyar Televíziótól is, amiért rossz hírbe keverte. Kárpótlásul felajánlja, hogy „Az Illés szekerén” című, Fonogram-díjas kétszeres platinalemeze bemutató koncertjének felvételét ingyen és bérmentve, minden ellenszolgáltatás nélkül bármikor leadhatják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik