Belföld

Jelöltette magát, felmentették az alpolgármestert

Rendkívüli ülésen azonnali hatállyal felmentették tisztségéből Horváth Tibort (Fidesz-KDNP), Bátonyterenye alpolgármesterét hétfőn. A volt alpolgármester független polgármesterjelöltként indul az önkormányzati választáson a Nógrád megyei városban.

Kiss László, Bátonyterenye aljegyzője az MTI-nek elmondta: 10 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett hozták meg a határozatot Nagy-Majdon József (Fidesz-KDNP) polgármester javaslatára, akinek szóbeli indoklása szerint az alpolgármester elvesztette a bizalmát. A felmentett Horváth Tibor helyett Gembiczki Ferencet bízták meg az alpolgármesteri feladatok ellátásával a választásokig.

Horváth Tibor, aki a 2004 szeptemberében újjászervezett városi Fidesz-alapszervezet elnöke, 2008-tól alelnöke volt, az MTI-nek elmondta: mivel a választáson való indulása a párt érdekeit sérti, az alapszabály szerint ez magával vonja a pártból történő kizárását. A volt alpolgármester hangsúlyozta: jobboldali, Fidesz-érzelmű volt, és az is marad, de “megkötözött kézzel, bekötözött szájjal” nem lehet sokat elérni egy városban, hatáskörét, mozgásterét ugyanis minimálisra csökkentették. Múlt hétfőn még tárgyalt a polgármesterrel, de a beszélgetés arról győzte meg, hogy a városvezető nem számít a munkájára. Másnap kérte ki az ajánlóíveket – tette hozzá.

Felgyújtott méhkaptárok

A felmentett alpolgármester azt is elmondta: csütörtök reggelre purhabot fújtak a lakásánál parkoló hivatali autója kipufogójába, hétfőn pedig azért nem tudott elmenni a rendkívüli ülésre, mert felgyújtották méhkaptárait. A tűzvizsgálat szerint szándékos tűzokozás történt, ezért rendőrségi feljelentést tett.

A nograd.24 hírportálnak Nagy-Majdon József polgármester azt mondta, valóban volt konfliktus, feszültség kettejük között, és azért ingott meg a bizalma Horváth Tiborban, mert vele szemben indul a polgármesteri székért. A polgármester hozzátette, nem tudja, hogy az alpolgármester miért lépett vissza attól, hogy fideszes színekben induljon a választáson.

A Fidesz-KDNP-s polgármester hozzátette, a lehető legjobb jelöltet sikerült állítaniuk Horváth Tibor helyett Letovai Zoltán személyében, akinek közel két óra alatt gyűlt össze a szükséges támogatói aláírás. A volt alpolgármester független polgármesterjelöltként indul az októberi választáson, a Fidesz-KDNP jelöltje a jelenlegi polgármester. Rajtuk kívül a DK-MSZP, a Jobbik és a Bátony S. SZ. K.E jelöltjeire lehet majd szavazni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik