Belföld

Nem kérnek a telepprogramból terenyei romák

Bátonyterenye önkormányzata elvileg a helyi cigánytelepen élőket segítené egy pályázattal, de ebben a lakhatási gondokról szó sincs. Közösségi fürdő építéséről viszont van. A cigányok nem kérnek belőle.

Országos komplex telepprogram indul hamarosan 4,7 milliárd forint uniós forrásból. Bátonyterenye önkormányzata is pályázott erre, méghozzá a maximálisan igényelhető 150 milliós összegre, amelyből a cigánytelepen élők körülményein segítenének.  A roma nemzetiségi önkormányzatnak ugyanakkor szakmai kifogásai vannak a számukra egészében nem is ismert helyi tervekkel kapcsolatban – írja a Roma Sajtóközpont (RSK).

A pályázat úgynevezett közösségi beavatkozási terve vágta ki leginkább a helyi romáknál a biztosítékot: eszerint az érintettek, a város öt utcáját magában foglaló szegregátumában lakók nem tudják biztosítani az alapvető higiénés követelményeket, nem tudnak rendesen tisztálkodni és mosni, a gyerekekkel azok öt éves koráig nem tudnak mit kezdeni, a kertműveléshez sem értenek, és a beteggondozásban is járatlanok. A leghevesebb indulatokat az váltotta ki, hogy az egyik programelem, a Csillag Szolgáltatópont, egyfajta közösségi fürdőt, mosodát és konyhát biztosítana a cigánytelep lakóinak.

Ezek mellett nem tudtunk elmenni szó nélkül, mélyen sérti az önérzetünket. Ha szerény lehetőségek között is, de meg tudjuk oldani és meg is oldjuk a higiénés szükségleteinket, a gyerekeink tisztán járnak iskolába, és a betegeinket, öregeinket is ápoljuk – mondta el az RSK-nak Daróczi Sándorné kisebbségi önkormányzati alelnök, aki a lealacsonyító kép mellett azt is sérelmezi, hogy a pályázat megírásába nem vonták be őket, alig kaptak információt az őket és választóikat érintő programról.

Horváth Aladár polgárjogi aktivista arra hívta fel a figyelmet, hogy az új kormányzati telepprogramban nincs lakhatást segítő elem. Az eddigi telepes programokban, a hatvanas évek közepétől kezdve, legalább a kimondás szintjén benne volt, hogy a gettóban élőket ki kell menekíteni a borzalmas körülmények közül. A gyakorlatban persze nem ez történt, újabb telepek jöttek létre az építésekkel. De még a kommunista rezsim is szégyellte volna, ha nem a lakáskörülmények javítását hirdette volna meg. Ez az első kormány, amelyik nyíltan azt üzeni a romáknak, hogy maradjanak a gettóban – tette hozzá Horváth.

Nagy-Majdon József polgármester viszont nagy reményeket fűz a pályázathoz, szerinte a korábbi programoknál színvonalasabb projekt születhet. Az RSK-nak elmondta, ő is úgy véli, jó lett volna, ha a lakhatást javító intézkedések is belekerültek volna a pályázatba. Az elmúlt években egyébként a város három legsúlyosabb állapotú szegregátumaiból kettőt sikerült megszüntetni, lakóik jobb körülmények közé kerülhettek.

A roma önkormányzat végül úgy döntött, hogy nem kívánnak konzorciumi partnerek lenni a pályázatban. Bátonyterenyén ettől függetlenül lesz telepprogram, még ha az érintettek nem is kérnek belőle.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik