Belföld

Egyedül maradt a komondoros Balogh

A választás.hu adatai szerint Balogh Józsefnek nem akadt kihívója. Noha már benyújtották a vádiratot a volt országgyűlési képviselő ellen, előtte még könnyedén újra Fülöpháza polgármestere lehet, hiszen csak jövőre áll bíróság elé súlyos testi sértés miatt. A vádirat a bűnösség megállapítását és felfüggesztett szabadságvesztést indítványoz ellene.

A politikus tavaly áprilisban úgy megverte élettársát, hogy kórházba kellett vinni. Az ügyészség novemberben kihallgatta a volt fideszes képviselőt, aki lapunknak először azzal magyarázta a sérüléseket, hogy “Terike is iszogatott”. Balogh később a család közben elpusztult vak komondorát is okolta, de utóbb az ügyészség szerint a „szándékosságra is kiterjedő beismerő vallomást tett.”

Helyi „Önök kérték”

Noha a választás.hu most is függetlenként jelöli, korábban Balogh József – aki János is – ezt pontatlanságnak nevezte.

 

A sajtóban csak komondoros asszonyverőnek titulált politikus az Origónak azt mondta, a helyiek kérték, hogy ősszel újra induljon a polgármesterségért. „Ha ők azt mondják, hogy indulni kell, akkor indulni kell.” A bántalmazási ügyéről meg azt mondja. “Arra jó volt, hogy helyileg felmérjem, hogy kire lehet igazán számítani, ki bizonytalan, és kire nem számíthatok. Negatív hírré vált, az emberek viszont nemhogy elfordultak volna, hanem inkább mellém álltak.”

Terike megbocsátott

Balogh megfogadta, élete végéig nem iszik többet alkoholt. „Nincs az az ember, aki belém erőszakolja, kivéve, hogy mivel református vagyok, a kehelyből azt az egy korty bort a templomban.” A polgármester egyébként eredetileg arra számított, nem emelnek vádat ellene, mert úgynevezett közvetítői eljárást kért a megvert Terike (aki nemcsak “iszogatott”, hanem levelet írt a Központi Nyomozó Főügyészségnek arról, hogy megbocsátott párjának, akivel mindent megbeszéltek. (Ezt a nő szóban is megerősítette.)

„Jóskát megszavazzák”

A magyarnarancs.hu is lement a faluba, „ahol az asszonyverés elfogadott”, olyannyira, hogy a helyi férfiak a vendéglőben úgy látták, nincs riválisa Baloghnak, aki a mutyik ellen nem tehetett semmit, a falu azt is tudomásul vette, hogy a trafik a polgármester nevelt fiáé. Balogh a magyarnarancs.hu-nak azt mondta, a falubeliek tudják, mi mindent tett a településért. A polgármesterségért járó fizetését sem vette fel, a pénzt az óvoda felújítására fordították.

“Ő az igazi Balogh József”

A faluban tehát elfogadják az igazi Balogh József nevű blog állításait, amely a botrány után elég zavaros stílusban írt arról, hogy az igazi Balogh egy „hat gyermekes édesapa, akit gyermekei kilenc unokával ajándékoztak meg. (…) Egy konzervatív politikus, aki méltatlan módon a balliberális média kereszttűzébe került. Egy példakép, akit nem hagyunk besározni. Ő az igazi Balogh József.”

Egyszer már akadt kihívója

Korábban a tizenegyszeres All Style karate-, kétszeres kungfuvilágbajnok, négyszeres amatőr magyar bokszbajnok és légsúlyú öklöző-világbajnok Miló Viki a Hír24-nek azt mondta: az ökölvívást ennél ugyan nemesebb sportnak tartja, és inkább pszichológust javasolna a nőverő Balogh Józsefnek, de pedagógiai célzattal szívesen kihívja egy meccsre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik