Belföld

Nem tudták meghallgatni Matolcsyt a milliárdokról

A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt nem tudta megtartani az Országgyűlés költségvetési bizottsága hétfőre meghirdetett ülését, amelyen az ellenzék Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökét szerette volna meghallgatni a jegybank közelmúltban nyilvánosságra került költéseinek ügyében. A kormánypártok és az MNB korábban jelezte: törvénytelennek tartják a testület összehívását.

Burány Sándor, a bizottság szocialista elnöke újságíróknak elmondta, a céljuk az volt, hogy tájékoztatást kérjenek a jegybank közpénzből megvalósított befektetéseiről, azok államháztartásra és államadósságra gyakorolt hatásairól.

Emlékeztetett, az elmúlt hetekben került nyilvánosságra, hogy a jegybank közgazdászképzés céljából több mint kétszázmilliárd forintot adott saját alapítványainak, emellett megvásárolta a tiszaroffi kastélyszállót, valamint a budapesti Eiffel Palace irodaházat.

A szocialista politikus közölte, a sikertelen bizottság ülés miatt egyéni képviselői indítványban kezdeményezi, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) rendkívüli ellenőrzés keretében vizsgálódjon az MNB-nél. Bejelentette továbbá, hogy a költségvetési bizottság következő ülésére Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert hívják el a jegybankot felügyelő állam véleményének meghallgatása érdekében.

Schmuck Erzsébet, a költségvetési bizottság LMP-s alelnöke szintén újságíróknak nyilatkozva azt mondta, a testületnek a jegybanktörvény alapján joga van meghívni ülésére az MNB elnökét, ezért nem értik, miért maradt távol Matolcsy György.

Kiemelte, pártja hamarosan törvénymódosítást kezdeményez, amellyel korlátok közé kívánják szorítani az MNB jelenlegihez hasonló, nem közvetlenül a feladataihoz kapcsolódó költekezéseit.

Burány Sándor a bizottság összeülésének sikertelensége után arra kérte a testület ellenzéki tagjait, hogy egy informális, de nyilvános megbeszélést tartsanak az MNB májusban megszűnt felügyelő bizottságának két megjelent tagjával, Katona Tamással és Varga Istvánnal.

Katona Tamás a bizottság ellenzéki tagjainak elmondta, a jegybank szerinte hibásan értelmezi úgy a jogszabályokat, hogy a rendelkezésére álló nyereséget szabadon felhasználhatja, hiszen az nem az intézmény gazdálkodásából, hanem például a lakosságot és vállalkozásokat terhelő árfolyamkülönbözetekből származik.

Varga István úgy fogalmazott, az MNB költekezési stílusával és mértékével van baj, szerinte ugyanis a jegybank kizárólag a tevékenységével közvetlenül összefüggő feladatokat ellátó társaságokban szerezhetne tulajdonrészt, minden egyéb gazdasági ügyletéhez az Országgyűlés felhatalmazását is ki kellene kérnie.

Korábban Szűcs Lajos, az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes alelnöke, valamint az MNB is azt közölte, hogy Matolcsy György jegybankelnök kizárólag a gazdasági bizottságnak tartozik beszámolási kötelezettséggel.

Olvasói sztorik