Belföld

Még több állami tankönyv lesz

És ez jól van így -nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Hegedüs István, a tankönyvellátásért felelős miniszteri biztos.

Jövőre tovább csökken a tankönyvek ára, miután októbertől egy állami tankönyvkiadó lesz a jelenlegi három helyett – nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Hegedüs István, a tankönyvellátásért felelős miniszteri biztos. A biztos a lap hétfői számában közölt interjúban elmondta, a 12 milliós példányszámú piacon idén a kiadványok 68 százalékát az állam biztosította, jövőre – az összeolvadással – ez az arány a 80 százalékot is elérheti.

A tankönyvek tartalmára vonatkozó minőségi kifogásokkal kapcsolatban megjegyezte: a múlt héten kiosztott kiadványok egy része kísérleti példány, amelyet több száz diák, tanár, szülő, szakértő vizsgál, tanulmányoz. A kétéves tesztüzemmód után a harmadik esztendőben megszűnik a kísérleti státus, és a könyv öt évig tankönyvként a rendszerben marad a következő felülvizsgálatig.

Hegedüs István elismerte: tavaly nem sikerült maradéktalanul elvégezni azokat a változtatásokat, amelyeket elterveztek. Az elmúlt bő félév során viszont szinte hiánytalanul teljesítették a 2013. december 17-én elfogadott jogszabályi változtatások által előírt törvényi kötelezettségüket, a szeptember elsejei tankönyvellátás biztonsága és hatékonysága jelentős mértékben javult.

A miniszteri biztos arról is beszélt, hogy az állam által megvásárolt kiadók tankönyvárai 15 százalékkal csökkentek, a saját fejlesztésű kiadványok pedig 70 százalékkal olcsóbbak a tavalyiaknál. Ennek következtében a tankönyvekre költött pénz 1,5 milliárd forinttal mérséklődött, amiből egymilliárdot a központi büdzsé takarított meg, félmilliárd forint pedig a családoknál maradt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik