Belföld

Együtt-PM: putyini módszerekkel üldözik a civileket

Az ellenzéki pártszövetség politikai koncepciós eljárás részének tartja, hogy a rendőrség hétfőn nagy erőkkel vonult ki az Ökotárs Alapítványhoz.

Az Együtt-PM az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, továbbra is biztosak abban, hogy az Ökotárs a magyar jogszabályok teljes betartása mellett működik, és a társadalomnak hasznos tevékenységet végez. Az Együtt-PM szerint az Ökotárs Alapítvány és “a kormány által putyini módszerekkel üldözött – részben norvég pénzekből finanszírozott – civil szervezetek” nem támadják, hanem éppenséggel védik a magyar polgárok érdekeit és “a magyar demokrácia maradékát”.

A pártszövetség felszólította a kormányt, hagyjon föl a “boszorkányüldözéssel”, egyúttal magyarázatot vár arra, hogy miért kellett “félelmet keltő módon”, komoly rendőri erővel “megrohamozni” az alapítvány irodáit.

MSZP: Orbán ne Putyinról vegyen példát!

Az MSZP szerint sem jogi, sem eljárási indoka nem lehet annak, hogy a készenléti rendőrség tagjai szállják meg egy civil alapítvány irodáját. Bárándy Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának szocialista alelnöke közleményében azt írta, hogy egy ilyen akcióval szerinte megfélemlítik a teljes civil szférát. Jogállamban még egy esetleges törvénysértés gyanúja sem indokolja a rendőrállami gyakorlatot idéző fellépést – fogalmazott a politikus.

Az ellenzéki képviselő arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy “ne a putyini illiberális autokráciáról vegyen példát”. Bárándy Gergely egyúttal kitért arra is: az akció a Norvég Civil Alap pályázatait kezelő Ökotárs Alapítványnál zajlott, ugyanakkor a kormányt támogató Civil Összefogás Fórumot még sosem érte ilyen vagy ehhez hasonló támadás.

DK: a kormány hagyjon fel a félelemkeltéssel!

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólította fel a kormányt, hogy hagyjon fel a félelemkeltéssel és a civil szféra elleni támadásokkal. Molnár Csaba, az ellenzéki párt ügyvezető alelnöke hétfői közleményében azt írta: a kormány civil szervezetek elleni támadása újabb mérföldkőhöz érkezett, mert míg “eddig csak NAV ellenőrzésekkel és sajtónyilatkozatokkal helyeztek nyomást a civil szférára, mára azonban a félelmet keltő rendőri akcióktól sem vonakodnak már”.

A politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány  készenléti rendőröket küld egy olyan civil szervezetre, amely komoly társadalmi munkát végez, és olyan problémákat próbál megoldani, amelyekre a kormány képtelen volt. A DK arra kíváncsi, hogy mi indokolta a készenléti rendőrség nagy létszámú jelenlétét.

LMP: a hatalom erőt demonstrál

Az LMP az MTI-hez eljuttatott közleményében felháborítónak nevezte, hogy a “hatóságok az Ökotárs Alapítvány elleni eljárásban megfélemlítő módon lépnek fel”. Az alapítvány elleni rajtaütések világossá teszik, hogy a hatalom számára az az elsődleges, hogy erőt mutathasson fel kritikusaival szemben, az igazság felderítése mellékes – írta az LMP, kiemelve: tiltakoznak az eljárás ellen, és követelik, hogy a “hatóságok azonnal indokolják meg, miért és miért így volt szükség a civilek elleni támadásra”.

A TASZ beperelte a Kehit

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) pénteken beperelte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi), miután a hivatal megtagadta a civil szervezet közérdekű adatigénylését.

A jogvédő szervezet az MTI-t hétfőn arról tájékoztatta: júliusban közérdekű adatigényléssel fordultak a Norvég Civil Támogatási Alappal (NCTA) kapcsolatos, május óta folyó Kehi-vizsgálatot illetően a hivatalhoz. Egyebek mellett az iránt érdeklődtek, hogy a Kehi kinek milyen – szóbeli vagy írásbeli – utasítására, milyen indokok alapján kezdte el a vizsgálatot. A Kehi megtagadta az adatok kiadását, elsősorban azok döntés-előkészítő jellegére hivatkozva – írták a közleményben.

A TASZ ezért bírósághoz fordult, és keresetében kérte a Kehit: tájékoztassa arról, kinek az utasítása alapján rendelték el a soron kívüli kormányzati ellenőrzést, valamint ha írásban utasították a hivatalt, akkor adja ki az erről szóló dokumentumot.

A közleményben kitértek arra: a szervezet elítéli a Nemzeti Nyomozó Iroda hétfői házkutatását az NCTA forrásait elosztó civil szervezet, az Ökotárs Alapítvány budapesti irodájában. Ezek a karhatalmi akciók nyilvánvalóan a független civil társadalom megfélemlítését szolgálják – írták, hozzátéve: a TASZ jogsegélyszolgálatának vezetője a büntetőeljárásban érintett szervezetek dolgozóit jogi tanácsadással segíti hétfőn a helyszínen. Hozzátették: a Kehi vizsgálata meggyőződésük szerint politikailag motivált: célja, hogy a civil társadalom egyes képviselőinek hitelességét aláássa.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda házkutatást tartott hétfőn az Ökotárs Alapítvány budapesti irodájában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik