Belföld

Dagad az év tanévbotránya – szülők a tűréshatáron

Szerintük az új igazgatónak „halvány lila fogalma sincs az iskola életéről...”

A miskolci iskola és a tapolcai tagiskola szülői munkaközössége újra elővette a két pályázatot. A szülők már értik, miért nem támogatta senki Dávid Enikőt, aki most mégis igazgató lehet. A szerkesztőségünknek eljuttatott levél néhány tételmondatot emel ki a pályázatból.

„Az általános iskolai évek egy diák életében a sokféle impulzusok és élmények korszakát jelenti, s mint ilyen, (sic!) mentálisan maradandóak. Célom tehát, a bensőséges légkör megteremtése, az “alma mater” jelentésének tartalmi mélységével.”

„A tárgyi és személyi feltételek körébe sorolhatók a szülői közösségek is, így javaslataikat, észrevételeiket, mint a fejlődést elősegítő döntések egyik eszközét figyelembe kell venni.”

“Folyamatos kapcsolattartás a szülőkkel. Az iskola érdekében tett javaslatok, haladást szolgáló kritikák elemzése, a hibák korrigálása kötelező feladat.”

“Vezető, vezetőhelyettesek és a tantestület közötti bizalom erősítése, felszabadult légkörű sikeres munkavégzés biztosítása.”

“…az intézmény minden egyes tanulójának nyugodt légkörű, sikeres tanulását, kiegyensúlyozott személyiségfejlődését és felnőtté válását kívánom elősegíteni…”

A szülők szerint a pályázat ígéreteiből semmi nem valósult meg! „Sőt, a helyzet egyre rosszabb!” Ők a pályázatok elbírálásakor megtették javaslatukat. Ezért kapott a kinevezett 0%-os támogatást. „Ezt vegye figyelembe!” – kérik az igazgatótól, akivel – mint írják – csak úgy lehet találkozni, ha két napra előre időpontot kérnek. „Eddig senkinek nem sikerült időpontot kapni…”

A szülők szerint az egykor családcentrikus, nyugodt iskolában most tapintható a feszültség. A tanárok – próbálják ugyan titkolni – idegesek, és a gyerekek is érzik, hogy valami nincs rendben. A politikához még kicsik, de iszonyú erős az igazságérzetük – emlékeztetnek szüleik, akik szerint az új igazgatónak „halvány lila fogalma sincs az iskola életéről…”

„Miért gondolja bárki, hogy egy nyugdíj előtt álló énektanárnő ZÉRÓ iskolavezetési tapasztalattal akár egy évre is alkalmas lesz az eddig sikeresen működő, tanulmányi versenyeken magas szinten teljesítő iskolánk élére?????” – teszi fel a kérdést a Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és a Miskolc-tapolcai Tagiskolájának Szülői Munkaközössége, amely ugyanakkor levelében az iskola tantestületétől és az ügyben született pártpolitikai nyilatkozatoktól is elhatárolódik.

Korábbi cikkeink az iskoláról:

Rettegnek a tanárok a „házi kedvenctől”

Itt az év tanévbotránya – iskola a tűréshatáron

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik