Belföld

Ökotárs:ki kell adni az adatokat

Az adatvédelmi hatóság felszólította a szervezetet: tizenöt napon belül adja ki a vesztes pályázók nevét és elutasításuk indokát.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság azután indított vizsgálatot, hogy az Ökotárs Alapítvány megtagadta közérdekű adatok kiadását a Hír Televíziónak. A televízió a 2004–2009-es és a 2009–2014-es norvég civil pályázaton induló, ám támogatást nem szerző szervezetek nevét, pályázataik címét kérte, továbbá az indoklást, hogy miért utasították el pályázataikat – írja a Magyar Nemzet.

Móra Veronika, az Ökotárs igazgatója a közérdekű adatok kiadását arra hivatkozva tagadta meg, hogy nem ők az adatkezelők, hanem a brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda. Szerinte egyébként a nem támogatott pályázatokkal összefüggő adatok kiadására amúgy sincs jogi lehetőségük, mivel azoknál nem történt kifizetés.

Ezzel szemben a hatóság vizsgálata megállapította: az Ökotárs közfeladatot ellátó szervnek minősül, hiszen a Magyarország és Norvégia közötti szerződésben jelölték ki a norvég civil pályázatok elbírálására és a támogatások odaítélésére. Vagyis egy becikkelyezett államközi szerződés szereplőjeként jogszabályban meghatározott feladat címzettjévé vált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik