Belföld

Legyen itt szánkódomb, kilátó, horgásztó

Több mint 40 év szemete tűnik el, ezek épülnek rajta.

Szinte emberemlékezet óta – a rendszerváltás előtti időkből – áll két szemétdomb is Székkutas határában, azaz csak állt, mert szépen lassan kezdenek eltűnni.

Az egyik a 47-es főúttól pár méterre, a vasút mellett a szélmalom szomszédságában található. A több mint 5 milliárdos Dareh program keretében a régió tucatnyi régi szemétlerakóját most rekultiválják. Székkutason is a szemetet szétmorzsolták, válogatták, majd a földet csinos kis dombbá tömörítették.

Önkormányzati tervek szerint itt szánkódomb épülne – ezt a célt régebben az igen távoli Pósai-domb látta el – míg a domb tetejére egy kilátót emelnének, mely a környék legmagasabb látogatható pontja lenne. A tetejéről szem elé tárulhat a település határában kezdődő végtelen puszta, vagy az egész falu.

Ha ez megvalósul, akkor már csak az itt álló szélmalommal kéne mit kezdeni, mivel annak gazdája évek óta elhanyagolja azt, embernyi gaz övezi a páratlan látványosságot, ami a falu külterületi büszkesége is lehetne.

Még ennél is merészebb, de várhatóan sokak által üdvözölt elképzelés valósulhat meg a másik szeméttelep helyén. A Pusztaszéli út és a temető által bezárt sarokban a másik, volt téglagyári szeméttelep megtisztítása után, itt tó, de akár horgásztó is létesülhetne. Persze pár év tisztulás után.

A település közelében csak a Kakasszéki-tó kínál pecázási lehetőséget, így ennek megvalósítása szintén csábító. A tó környéke akár kirándulóhely, tanösvény is lehetne, mivel a vízimadarak hamar birtokba vennék a már tiszta és szép környezetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik