Belföld

„Jó és jobb iskolákra” van szükség a miniszter szerint

Balog Zoltán megnyitotta a nemzeti tanévet, Lázár János Hódmezővásárhelyen cselekedett hasonlót. Az MTI beszámolt a legfontosabbakról.

A XI. kerületi Ádám Jenő Általános Iskolában tartott V. nemzeti tanévnyitón az emberierőforrás-miniszter azt mondta: „magasan, az ünnep magaslatán kezdünk” és ilyenkor talán elvárható, hogy az egész ország figyelme egy kicsit az iskolára irányuljon. Azt is mondta, hogy reméli, a szülők is jobban látják, mit akar a kormány a családokkal szövetségben a gyerekekkel kezdeni.

 MTI / Soós Lajos

„A jövőt a pedagógusok alakítják, ennél magasabb hivatás nincs” – jelentette ki az emberminiszter, aki szerint „az egész nemzetnek szüksége van jó és jobb iskolákra”. Balog Ranschburgot is idézett: a gyermekeket arra kell nevelni, hogy bízzanak. Az össztársadalmi bizalom megszületésében és újjáépítésében az iskola fontos szereplő lehet – hangsúlyozta.

Azt is kifejtette a tárcavezető, hogy ha valódi értékek szerint nevelik a gyermekeket, az iskola nagy lehetőség lehet, hogy erősítse a társadalom, a nemzeti közösség összetartó erejét. „Legyen több a bizalomból, az emberi erőforrásból” – mondta az emberierőforrás-miniszter.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a frissen átadott hódmezővásárhelyi Nádor utcai óvodában nyitott tanévet. Azt mondta, hogy az új tanév számos változást hozott, de nem ígérhetik, hogy a változásoknak vége és könnyebb idők jönnek. „Annál nagyobb szomorúság, reménytelenség, bűn és hiba a XXI. században nem létezhet, mint hogy egy gyermek számára nem vagyunk képesek a tehetsége és szorgalma szerint biztosítani a boldogulás lehetőségét” – mondta Lázár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik