Belföld

Szigetvári nekiment Gyurcsánynak

Az Együtt-PM szövetség társelnöke szerint a volt miniszterelnök részéről hiba volt az ellenzéki pártok közötti pozícióharcok újranyitása.

A társelnök szerdán az atv.hu-nak Gyurcsány Ferenc a Népszabadságban közzétett írására reagált így, melyben a Demokratikus Koalíció elnöke arról írt: egy egységes Demokrata Pártot kellene létrehozni.

A volt miniszterelnök a lapban kiemelte: a demokratikus pártok a jelenlegi választási rendszerben együttes létre vannak ítélve, “együttműködés vagy politikai halál”. “Az optimális végcél világos: egységes Demokrata Pártot kellene létrehozni. De látva a mostani önkormányzati választásra való felkészülés bukdácsoló tárgyalásait, a kompromisszumképtelenség riasztó fokát, a mai érzéseim szerint ez még nagyon messze van” – írta Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: ha nem változik a választási rendszer, 2018-ban is össze kell fogniuk ezen pártoknak. A DK elnöke köztes megoldásokat is lehetségesnek tart: a pártuniót, közös elnökséget vagy még lazább együttműködést, állandó pártközi egyeztetéssel. “Szövetkezni, ellenállni, programot adni és legfőképp vigyázni egymásra – ez a feladat” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc a Népszabadságban megjelent írásában.

Az Együtt-PM szövetség társelnöke először a Facebook oldalán reagált a DK elnökének egyoldalas írására. Úgy fogalmazott: nagy csalódás Gyurcsány Ferenc új cikke. Az ellenzék egészének megújításában nem illetékes már. Formai ügyekkel foglalkozik a tartalom helyett”.

Semmi újat nem írt Gyurcsány

Az atv.hu-nak Szigetvári Viktor ezt azzal egészítette ki, hogy szerinte “2018-ban le kell váltani Orbán Viktort, de új politikával kell megtenni ezt”. Az Együtt politikusa szerint erre vonatkozóan, a tartalmat illetően semmi újat nem olvasható Gyurcsány Ferenc cikkében.

Mint kiemelte: “az Együtt-PM önállóan kíván az orbáni és a gyurcsányi alternatívánál is jobbat állítani a mostani ciklus során”. Éppen ezért nem kívánnak foglalkozni a formai ügyekkel – tette hozzá Szigetvári Viktor, aki szerint ha bármilyen szempontból is nem kizárólag a DK saját útkereséséről szólna valójában Gyurcsány Ferenc szerdán megjelent cikke, akkor nem a sajtóból értesültek volna róla.

Az ellenzéki pártok közötti pozícióharcok újranyitása hiba a DK vezetője részéről, az Együtt-PM most az önkormányzati kampánnyal kíván foglalkozni – mondta az atv.hu-nak az Együtt-PM szövetség társelnöke.

Olvasói sztorik