Belföld

Más nevére vásárolgattak drága mobilokat

Félmilliós kárt okoztak a mobilszolgáltatónak. A vásárhelyi ügyészség vádat emelt ellenük.

Félmillió forint kárt okozott egy magyarországi mobilszolgáltatónak három csaló. A vád szerint a galeri egyik budapesti tagja – az ügy elsőrendű vádlottja – az interneten, egy másik ember nevére – annak tudta nélkül, a személyes adataival visszaélve – megrendelt két mobiltelefont amelyeket egy hódmezővásárhelyi és csanádpalotai személy (az ügy másod- és harmadrendű vádlottja) címére szállíttatott le. A strómanok mint meghatalmazottak vették át a készülékeket. Ezért a fővárosi társuktól pénzt kaptak.

A vádlottaknak soha nem állt szándékukban az igénybe vett szolgáltatások, valamint a telefon árának kiegyenlítése, így a cégnek, készülékenként 250 ezer forint kárt okoztak – derül ki az ügyészség közleményéből.

A budapesti és a vásárhelyi csalókkal szemben közmunka kiszabását, a csanádpalotai vádlottal szemben – lévén, hogy tettét próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt követte el – fogházbüntetés kiszabását javasolja az ügyészség.

Az ügyben a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság hoz ítéletet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik