Belföld

Kendi egy lépést hátrált – bemutatkoztak a jobbikos jelöltek

Molnár Lászlóné lesz a vásárhelyi Jobbik polgármesterjelöltje, Kendi Imre a kompenzációs listát vezeti.

Egy kellő alázattal rendelkező csapatot mutatunk most be, mondta Dombi-Kiss László a Jobbik vásárhelyi elnöke csütörtökön délben, hozzátéve, háttérbe szorították a pártérdekeket a jelöltek kiválasztásánál.

Kijelentette, bizonyára meglepetésként fog hatni, mikor bejelenti, nem az eddig vélt Kendi Imre, hanem Molnár Lászlóné a párt polgármesterjelöltje. Kendi Imre mint listavezető indul a képviselői mandátumért. Dombi-Kiss kijelentette, kettős üzenete van döntésüknek. Demonstrálni szeretnék, hogy nem a pozíción, hanem a közösségért végzendő csapatmunkán lesz a hangsúly, másrészt pedig gesztusértékkel így köszönik meg Molnár Lászlóné 4 éves munkáját.

A Vásárhely24 úgy tudja, Kendi Imre, építészmérnök a K’Art vezetője, megrettent a feladattól, így a polgármesteri székért folyó megmérettetést nem vállalta. Molnár Lászlóné négy évvel ezelőtt is indult, akkor Lázár János (66,69 %) mögött a második helyen végzett 12,73 százalékkal. Végül a kompenzációs listán szerzett képviselői mandátumot. Akkor a 7. körzetben indult. Cikkünk megjelenése után Dombi-Kiss László értesülésünket telefonon cáfolni kívánta az előzőekre való hivatkozással.

A négy évvel ezelőttihez képest kicserélődtek a jobbikos jelöltek. Molnárnén és Balog Norberten kívül, mindenki új arc a listán.

2014 őszén a Jobbik széles társadalmi palettáról választotta jelöltjeit, közülük többen is politizáltak már korábban. Kőhegyi András Kisgazda színekben 1994-től Vásárhely alpolgármestereként is dolgozott, Tóth Mihály pedig szintén dolgozott a Városházán és Székkutason indult a polgármesteri székért.

A jelöltek bemutatkozó beszédükben csaknem mindannyian kitértek a fogyó Vásárhely problémájára, és a munkahelyteremtés fontosságára. Molnárné Patyomkin városnak nevezte Hódmezővásárhelyt, Kendi Imre pedig a tegnapi Szent István téri Lázár beszédre utalva azt mondta, az valótlanságokat tartalmazott és bár teljesülnének az ott elhangzottak.

A Jobbik jelöltjei a választókerületek sorrendjében: Rostás Tamás, Molnár Lászlóné, Dr. Szabó Pál, Lévai Péter, Kőhegyi András, Dani Pál, Kendi Imre, Tóth Mihály, Dombi-Kiss László és Balog Norbert.

A tájékoztató végén egyetlen kérdés hangzott el, az is részünkről, hogyan alakul a lista többi része. A városi elnök a Vásárhely24-nek elmondta, Kendi Imre a listavezető, a kompenzációs lista egészét pedig szeptember 9-én jelentik be, addig többet nem árulnak el.

Ennek akkor van jelentősége, ha megismétlődik a négy évvel ezelőtti eredmény, ekkor a Jobbik a kompenzációs listán két képviselői székre számíthat a vásárhelyi közgyűlésben. Így egyelőre, csak Kendi helye lehet valamelyest biztos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik