Belföld

Már megint indul egy magyar légitársaság?

AirHorse a neve. A magyar lovas hagyományokat testesíti meg.

Sólyom után lóval akarják betölteni a Malév által hátrahagyott űrt. Az AirHorse (légi ló) névre hallgató társaság vezetője a Metropol beszámolója szerint elmondta, hogy „a magyar lovas hagyományokat testesíti meg. Ahogy elődeink is kalandoztak Európában, úgy fogjuk mi is bejárni a kontinenst, természetesen nem fosztogatva”.

Állítólag már megvették első repülőgépüket egy ukrán légitársaságtól, és 10-18 gépes flottát szeretnének kialakítani. Októbertől indulnának a járatok, az első cél a bulgáriai Burgasz, de más turisták által kedvelt célpontokra is betennék a patájukat.

A társaság finanszírozását a Metropol írása szerint független befektetők biztosítják, az általuk rendelkezésre bocsátott tőke hosszabb időre is elég lehet. A lap szerint a légi közlekedésben ismeretlen befektetők egyebek mellett állatifehérje-feldolgozásban és vendéglátásban tevékenykedtek.

Az Index kitért arra, hogy a cégjegyzékben nem található AirHorse vagy Air Horse nevű cég, de ez nem zárja ki azt, hogy a márkanévtől eltérő cégnévvel jegyezték be a vállalkozást. A Privátbankár.hu szerint még az első és legfontosabb megmérettetés, a szükséges engedélyek beszerzése is a cég előtt áll. Az AirHorse-nak még internetes jelenléte sincs – a márkanévre keresve csak a vezetői nyilatkozatról szóló találatok bukkannak fel.

Az Index értesülése szerint nem véletlen, hogy ekkora ködbe burkolózik az AirHorse – ugyanis valószínűleg csak a köztévén ősszel induló Fapad című vígjátéksorozatban fog létezni, ami egy, a Sólyom Airways-hez hasonlóan szerencsétlenkedő légitársaságról fog szólni. Anger Zsolt játssza majd a társaság vezetőjét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik