Jó kis Hankiss Elemér-interjút közöl a hvg.hu, szerzője Hercsel Adél.
A cikkből egyebek mellett kiderül, hogy az átlagmagyar, bár elégedetlen, gazdagnak mondható.
„Ami a jólétet illeti, még így is a világ első 15-20 százalékában vagyunk” – így a tanár úr. Aztán persze hozzáteszi: „A lakosság alsó 20-25 százaléka mélynyomorban él, ehhez képest a felső 10-15 százalék időnként súrolja a luxusfogyasztás küszöbét. Az emberiség mindig is együtt élt ezekkel az igazságtalanságokkal, de mintha mostanában kezdenénk ráébredni arra, hogy mindez tarthatatlan. Igaz, az igazságérzet történetileg hullámzik. A jómódú társadalmakban időnként feltámad a lelkiismeret, aztán elalszik. (…) A kérkedő gazdagság és az elviselhetetlen nyomor közötti feszültség egyre nő, s előbb-utóbb robbanással fenyeget majd. És egyre nő az egymástól való félelem, és az egymás iránti ellenérzés vagy akár a gyűlölet is. Hogyan fogadható-el az, hogy a leggazdagabb amerikai 1 százalék birtokában van az amerikai vagyon 30-40 százaléka?
Magyarországon is – bár globálisan mi nem sokat számítunk – már-már elfogadhatatlan a helyzet. Sokat panaszkodunk, és van is rá okunk, mert a magyar társadalom vezérei az elmúlt huszonöt évben rengeteg rossz döntést hoztak, és az országot inkább rombolták, mint építették.”
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Örök karnevál és haláltánc
Hankiss szerint „a világban ma zajló háborúk és válságok arra utalhatnak, hogy lehetetlen továbbmenni azon az úton, amin az elmúlt száz évben haladtunk, az egyre radikálisabb és korlátlanabb individualizmus felé”. Azt állítja: „A fogyasztói társadalom egyszerre örök karnevál és haláltánc. Tele van örömmel és kiteljesedéssel, de működnek benne a romlás és pusztítás erői is. Pedig az egyénnek ugyan ki kell teljesednie, de azt is el kell fogadnia, hogy a másik kiteljesedése is ugyanolyan fontos, mint az övé (…) A televízió, a reklámok a nap huszonnégy órájában azt harsogják, hogy nagyszerű vagy, ártatlan vagy, te vagy a világ közepe, rajtad kívül semmi sem számít. Az emberi személyiségnek ez az egyre gátlástalanabb apoteózisa a reneszánsz idején kezdődött, majd egyre erősödő hullámokban mára csaknem egyeduralkodó ideológiává vált. A szüleim, a nagyszüleim korában a fő parancsolat még az volt, hogy „Szeresd felebarátodat!”. Ma viszont már az, hogy „Szeresd önmagad!”. (…) Eric Hobsbawm brit történész azt írja: „Ha a múltra vagy a jelenre építjük a harmadik évezredet, akkor kudarcot vallunk majd. És a bukás ára, vagyis társadalmunk megváltoztatásának az alternatívája: a sötétség.”
A pénzügyi és gazdasági válságról ekképpen vélekedik Hankiss Elemér: „Társadalmi hatása pozitív és negatív is lehet. Rooseveltet szokás idézni, aki szerint minden válság jó és hasznos, mert a megmerevedett struktúrákat szétrombolja, és utat nyit az új, jobb megoldásoknak. De tegyük hozzá: akkor igaz ez, ha egy adott társadalom józanul, bátran, következesen dolgozik a megújuláson. Sajnos Magyarországra ez nem igazán jellemző. Hogy hogyan kell egymással összefogva győztesen kikerülni egy válságból, ezt még meg kell tanulnunk. Arra egyelőre senki sem tudja a választ, hogy ez eddig miért nem sikerült. Újra és újra azt kérdezem a kollégáimtól, hogy Magyarországnak miért megy rosszabbul, mint a szomszéd országoknak, akik szegényebbek voltak nálunk, majd megelőztek. Mi az oka annak, hogy a magyar társadalom az elmúlt huszonöt évben elfecsérelte lehetőségeit? A válasz még várat magára.”
Gyönge, tehát támad
Az interjú apropójául szolgáló új Hankiss-könyvben a szerző felveti, problémát okoz, amikor a szenvedélyek és az érzelmek kezdenek uralkodni a józanész helyett. Hercsel Adél kérdése: Ez okozhatja a sorozatos kudarcainkat? Hankiss válasza: „Ez többek között abból fakad, hogy az emberek gyengének érzik magukat. A gyenge ember pedig védekezni akar, ezért támad, és a támadásban már benne lehet a szenvedély, de akár a rajongás és a gyűlölet is. Nálunk ez a gyengeség részben abból fakad, hogy az elmúlt kétszáz évben többször is elindult a polgárosodás, de újból és újból zátonyra futott. Most épp mintha újra egy zátony felé sodródnánk. Egy igazi polgár úgy érzi, és azt vallja: „Én vagyok én, vállalom magam. Ez itt az én házam, az én vagyonom, az én munkám, az én tudásom. Ez az én társadalmam, aminek szabad, felelősségteljes és büszke tagja vagyok.” Ez a tudat még gyenge a magyar társadalomban. Nem nőttek fel az erős autonóm személyiségek. Gyengék, elveszettek, bizonytalanok vagyunk. Félünk, nem találjuk a helyünket, nem tudjuk, hol és hogyan keressük a megoldást problémáinkra. Forgunk keserű levünkben, és/vagy a csodára várunk.”
Gutenberg versus Zuckerberg
Az interjúban szó esik „a régi, a Gutenberg-galaxisban, és az új, a Zuckerberg-galaxisban szocializálódott generációk”, vagyis a nyomtatott és a digitális világ generációi közti különbségről. „A Zuckerberg-galaxisnak köszönhetően sokkal több információ ér el minket, mint korábban valaha is. Többet, többfélét tudunk meg a világról, mint elődeink. De az információáradatban el is veszhetünk. Mert ha ránk ömlik milliárdnyi információ, de nem ismerjük a mögöttük lévő erőket és törvényeket, nem fedezzük fel a mögöttük lévő rendet, akkor elhatalmasodhat rajtunk az elveszettség érzése. Nincsenek fogódzkodóink, nem tudjuk, mi alapján s hogyan döntsünk az életünkről. Ha az IT-világban kialakulnak majd a jól értelmezhető világrendek, világértelmezések, akkor kászálódunk majd ki ebből a válságos, zűrzavaros helyzetből. És akkor beszélhetünk majd arról, hogy a Gutenberg-galaxisból átléptünk egy új, emberileg jól értelmezhető galaxisba.”
Hankiss az elmúlt másfél évtizedben filozófiai antropológiával foglalkozott. Ez „az a tudomány, amely olyan kérdésekre keres választ, hogy: mi a helye az embernek a világmindenségben? Hogyan küzdhet meg az idővel, az elmúlással? Van-e, s ha van, mi az emberi élet célja, értelme”?
