Belföld

Tank-ügy: nem lesz miniszteri meghallgatás

A Fidesz-frakció nem támogatja a nemzetbiztonsági és a bizottságok összevont ülésének összehívását egy álhír miatt – olvasható a párt vasárnapi közleményében.

Mint arról beszámoltunk, az orosz külügyminisztérium pénteken azzal vádolta meg Magyarországot, hogy fegyvereket, köztük T-72-es tankokat szállítunk Ukrajnának. Forrásként egy impresszum nélküli szélsőjobbos hírportálra, a Hídfő.net-re hivatkoztak.

A magyar külügy cáfolta a Hídfő.net nevű oroszbarát szélsőjobbos oldal állításait. Szerintük csak az egyik magyar raktárból a másikba szállították őket. Az MSZP azt kérte, hallgassák meg Pintér Sándor belügyminisztert, Hende Csaba honvédelmi és Varga Mihály gazdasági minisztert az ügyben.

Erre reagált vasárnap a Fidesz. Szerintük

“az MSZP csak saját politikai érdekeit nézi. Egy finoman szólva is bizonytalan hátterű honlapnak a magyar külügyminisztérium által hivatalosan cáfolt álhírei miatt már képes lenne a magyar országgyűlés tekintélyét és hazánkat is veszélyeztetni.”

A Fidesz-frakció nem támogatja a nemzetbiztonsági és a bizottságok összevont ülésének összehívását egy álhír miatt – zárul a közlemény.

Olvasói sztorik