Nem távolítják el a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) területéről a Marx-szobrot – írta az intézmény csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében. Hozzátették: “új egyetemi helyének megtalálásában semmiféle politikai erőnek, külső nyomásnak vagy kezdeményezésnek nem volt szerepe”. A szobor kérdésének a napi politika kontextusában történő értelmezése “teljes tévút” – áll a közleményben.
Utaltak arra, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem rektora már 2012-ben – “jóval a jelenlegi hírverést és gerjesztett vitát megelőzően” – felvetette a corvinusos identitást kifejező és erősítő jelkép megtalálásának szükségességét. Az egyetemi Marx-szobor kérdését mintegy két éve “következetesen, autonóm módon, a politikától – ahogy Marx életművének megítélésétől is – független szempontok alapján kezeli a BCE vezetősége”. A tervezett egyetemtörténeti kiállítást – amely a 2014 szeptemberében kezdődő jubileumi tanév egyik első jelentős eseménye lesz – szeptember végén nyithatják meg. Nemcsak a Marx-szobor kerül ezzel a kiállítással új helyre, az egyetem új, méltó helyet szeretne találni az aulában, illetve az intézmény különböző helyein korábban esetlegesen, átgondolás nélkül elhelyezett egyéb emléktábláknak is.
A Marx-szobor azért került több mint fél évszázada a közgazdaság-tudományi egyetem aulájának fő helyére – írták -, mert az intézmény Marx nevét viselte. Az egyetemet azonban már csaknem negyed százada nem így hívják. Egy évtizede pedig egy másik egyetemmel kötött szövetséget és lépett integrációra: a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemmel. A Corvinus egyesíti az addig különálló közgazdaság-tudományi, illetve kertészeti egyetemi identitásokat. Hozzátették: mindennek a szimbolikában is meg kell jelennie “egy olyan alkotással az egyetem központi helyén, amely az egyetem egészét, a közös önazonosságot fejezi ki”. A Marx-szobor nem ilyen, hiszen csak az egyik elődintézmény múltjának része.
Az atv.hu csütörtök délután írt arról, hogy a Corvinus egyetem közgazdaság-tudományi karánál több ismert értelmiségi demonstrációt tart pénteken Marx marad! címmel. A megmozdulás célja, hogy tiltakozzanak az egyetem aulájában lévő szobor elszállítása ellen – írta a portál.