Belföld

Közgyűlés Vásárhelyen – az Adyra költözik a kormányhivatal

Csökken a távhő ára, 3 embert vesznek fel a múzeumokba, intermezzo a választási bizottság megszavazásán.

Rendkívüli közgyűlést tartott a vásárhelyi grémium kedden délelőtt. Elsőként a testület az Balogh Imsi Sportcsarnok szeptember 1-től történő működtetéséről szavazott, erről később részletesen is írni fogunk.

Bemutatkozott az új megyei kormánymegbízott Juhász Tünde a testület előtt, aki mint kabinet iroda vezető Vásárhelyen is dolgozott korábban. Mint kiemelte erősebb jelenlétre törekszik a kormányhivatal minden településen főleg olyan ügyekben, ahol az állam is érdekelt.

 

Elmondta, majd a grémium jóváhagyta a VTV volt Ady Endre utcai épületét az egykori munkásőr központot újítják fel, és alakítják át, itt kap helyet a járási hivatal összes irodája, a földhivatal kivételével.

Az őszi választások közeledtével döntés született a helyi választási bizottság tagjairól is. Ennek kapcsán kisebb intermezzo alakult ki, mivel Havránek Ferenc (Munkáspárt 2006) képviselő kért szót. Az ellene előbb ismeretlen majd a MIÉP jelöltjét érintő választás rendjét érintő rendőrségi eljárás kapcsán bejelentette, bebizonyosodott annak koncepciós volta, mivel ellene az eljárást megszüntették.

Az előző választási bizottság munkáját antidemokratikusnak nevezte, és az általuk elkövetett hibáktól való óvakodásra intette a majd újonnan felálló bizottságot. Az antidemokratikus jelzőt dr. Kószó Péter alpolgármester és dr. Korsós Ágnes főjegyző is visszautasította. Grezsa István jobboldali képviselő pedig hozzátette, az beszél koncepcióról akinek a pártja az előző rendszerben ezt kidolgozta.

 

Almási István polgármester szintén elutasította a felszólalást mivel az alig kapcsolódott a rendkívüli ülés napirendjéhez.

A testület még döntött a Tornyai múzeumok létszámának bővítéséről, így plusz 3 fővel közel 60 álláshely lesz a múzeumokban. A központi rendelet értelmében elfogadták hogy október 1-től 3,3 százalékkal csökken Vásárhelyen a távhő díja.

Hamarosan a közszolgálati TV-ben indul a Virtuózok című ifjú komolyzenei tehetségeket kereső műsorsorozat. A testület arról döntött, lévén a város nemrégiben gazdagodott egy vadonatúj versenyzongorával, hogy díjat ajánlanak fel a műsorba. Vásárhely különdíjasa egy egész estés koncertet és egy promóciós anyag elkészítését fogja nyerni a tévében.

A vásárhelyi testületin jelen volt Lázár János miniszter is, ám ezúttal nem szólalt fel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik