Belföld

MSZP: Van, ahol már a krétát is a gyerekek viszik

A párt vasárnap közleményben szólította fel a kormányt, hogy ne a szülőkkel fizettesse meg a közoktatás "ész nélküli" átalakításának árát.

A Bangóné Borbély Ildikó országgyűlési képviselő által szignált, az MTI-hez eljuttatott dokumentum szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központba tagolt közoktatás vitathatatlan eredményeként egyre több állami iskolában már szinte semmi nincs ingyen, “nem csak krétát meg fénymásolópapírt vitetnek be a gyereknek, hanem iskolapadot meg táblát is”.

Vagyis ma már bármilyen dologi kiadást a szülőkkel fizettethetnek meg a teljesen legatyásított állami iskolák – írta a politikus.

A párt szerint a kormányzati döntéshozók jövőre 120 milliárd forinttal akarják csökkenteni a közoktatás kiadásait, ez pedig a pedagógus-életpályamodell beígért folytatását feltételezve azt jelenti, hogy az oktatás dologi kiadásaira 170 milliárd forinttal kevesebb jut.

Ebben az esetben elkerülhetetlen lesz a közoktatás színvonalának süllyedése, “a magyar családok pedig még csúnyábban megfizetnek az iskolarendszer ész nélküli átalakításáért” – közölte Bangóné Borbély Ildikó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik