Belföld

Nézőpont: nincs polgármesterváltó hangulat

Az emberek többsége elégedett a polgármesterével. A Fidesz-KDNP továbbra is meggyőző előnnyel vezet a pártok versenyében, bár támogatottsága némileg visszaesett - derül ki a Nézőpont Intézet múlt héten végzett kutatásából. A második legnépszerűbb párt a Jobbik, a baloldali pártok sorrendje pedig az EP-választás eredményét tükrözi.

A Nézőpont Intézet szerdán juttatta el friss kutatási eredményét az MTI-hez, amely szerint a kormánypártokkal a megkérdezettek 33 százaléka szimpatizál, 4 százalékkal kevesebb, mint egy hónapja.

A Heti Válasz megbízásából készített felmérés szerint a Jobbik támogatottsága 13 százalékos, a baloldali pártok közül pedig az MSZP a legerősebb, 7 százalékkal, a DK 5, míg az Együtt-PM 3 százaléknyi szimpatizánssal bír.

Az LMP 6 százalékon áll az ezerfős telefonos felmérés eredménye szerint, amely július 21-e és 24-e között készült.

A választáson a megkérdezettek 57 százaléka venne részt. Körükben a Fidesz-KDNP 41 százalékon áll, míg a Jobbik 23, az MSZP 13, a DK és az LMP 8-8, az Együtt-PM 6 százalékos potenciális támogatottsággal rendelkezik.

A vizsgálatokból kiderült az is, hogy a lakosság 40 százaléka már beszélt barátjával, ismerősével a két és fél hónap múlva tartandó önkormányzati választásról. A megkérdezettek 23 százaléka teljes mértékben elégedett települése polgármesterének munkájával, további 44 százalék pedig inkább elégedett. Az így összességében kétharmadnyi elégedettre mindössze 22 százaléknyi elégedetlen jut, 11 százalék pedig nem tudott állást foglalni a kérdésben.

A polgármesterrel való elégedettség független attól, hogy kormánypárti, baloldali vagy párton kívüli az adott település vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik