Belföld

Egy brutális mészárlás áldozataira emlékeztek

1919-ben román katonák 56 embert végeztek ki kíméletlenül a Vásárhely határában található Dezső-tanyánál. 95 év után rájuk emlékeztek.

95 évvel ezelőtt olyan tömeggyilkosság történt Vásárhely határában, melyre az akkori Európa is felfigyelt – mondta a 47-es főút mellett, a még az előző rendszerben emelt emlékműnél Szenti Tibor író, néprajzkutató pénteken.

Az első világháborúban kivérzett magyar sereget Vásárhelyen környékén tovább sújtotta, az hogy a szocialista zendülések miatt még nagyobb volt a nyomás a vidéken, innen még több katonát hívtak be. A hirtelen átállt román sereg bevonult az Alföldre, igényt tartva a Tiszántúl jó részére, így Vásárhelyre is.

Ekkor vetődött erre a tájra az északi hegyvidékről érkezett katonaszökevény, Berényi László. Azonnal román katonaruhába bújt és fosztogatni kezdte a határ gazdaságait, tanyáit. Hajnalonként tört társaival a parasztokra, és vittek mindent ami mozdítható. Hozzá a román katonák csatlakoztak. Tettüket később azzal ideologizálták, hogy kommunistákat üldöznek. Lajstromot írtak, hogy azokat begyűjtsék. Azok azonban ezt megneszelték és még időben elmenekültek.

Összeszedtek a városból és környékéről 47 embert akiket kitereltek a sóshalmi-kútvölgyi határba és a Dezső tanyánál, az akkor még ritkaságszámba menő golyószóróval lemészárolták őket. Előtte még megásatták velük saját sírjukat. 40 százalékuk földművel, 35 iparos volt és volt köztük 9 olyan máig is ismeretlen katona akik a frontról vonultak visszafelé, és rájuk is a vörösök jelzőt “égették”.

A gyilkolás után a környék tanyáiból terelték ki az embereket, hogy eltemessék az áldozatokat. Közülük sokan arról számoltak be, kegyetlen és brutális volt a mészárlás. Volt aki még vonaglott mikor eltemették. Arra is emlékeznek, az elföldelés után még egy darabig mozogott a talaj.

Az áldozatok családjának fájdalmát augusztusig még látszatra sem enyhítette semmi. Akkor a román vezetés lázadástól tartva elfogta Berényit a Kossuth téren megvesszőzték, majd a Népkertben álló Faszínház oldalánál főbe lőtték. Valahol . nem tudni hol, a Hódtói csatorna oldalában földelték el. Az áldozatok családjainak a kihantolást és a tisztességes újratemetést csak ezután engedték meg.

 

A példátlan bűntettre és az áldozatokra a város minden évben kegyelettel gondol a megemlékezésen. A kilencvenedik évfordulón Tőkés László is beszédet mondott, de Aradról egy bácsika is elbuszozott fejet hajtani. Most a város dr. Kószó Péter alpolgármester vezetésével és a város civil szervezetei emlékeztek.

Az emlékmű egyébként a Kádár rendszerben épült, akkor még abban a hitben, hogy kommunistákat mészároltak le itt 1919-ben. A fal tetején lévő rájuk emlékező feliratot már 1990 után dr. Rapcsák András polgármester cseréltette ki.

Pénteken este már hagyományos biciklis túra indul az emlékhelyhez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik