Belföld

Az őszödi beszédet méltatta Lázár János

A mindenkori kormányzat figyelmébe ajánlaná Gyurcsány szavait a miniszterelnökséget vezető miniszter – derült ki az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsági ülésének jegyzőkönyvéből.

Az ATV bukkant rá arra, hogy a bizottság július 10-i ülésén Lázár János hosszú fejtegetésbe kezdett a minisztériumi struktúrák megváltoztatásáról. Így lyukadt ki Gyurcsánynál. A Miniszterelnökség kialakításával kapcsolatban a következőket mondta:

„Most, amikor meg kellett csinálni ezt a minisztériumot, akkor elolvastam Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr balatonőszödi beszédét, mind a két részletet, nemcsak azt a minimális részt, ami nyilvánosságra került, hanem amiben az állam átalakításáról beszélt, rendkívüli tanulságokkal szolgált, teszem hozzá – ennyi év távlatából, némi higgadtsággal kezelve a helyzetet -, nagyon tanulságos, lehetne belőle sok mindent figyelmébe ajánlani a mindenkori kormányzóknak, már akik az országot kormányozzák. Csak azért mondom, hogy időről időre pártállástól függetlenül felmerül az, hogy mi is a kormányzás.”

Gyurcsány Ferenc nagyon megörült ennek. „János, mi tartott ezen nyolc évig?” – kérdezte Facebook oldalán.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik