A Tolna megyei város Fidesz-szervezetének közleménye szerint a 36 éves kenus sportolóként ötször nyert világbajnokságot, négyszeres Európa-bajnok; megbecsült tagja Paks közéletének, a város díszpolgára, tagja a Magyar Olimpiai Bizottság környezetvédelmi bizottságának. Úgy vélik, jó esélyekkel indul az őszi választáson, hiszen eddig is Fidesz-KDNP-s többsége volt a képviselő-testületben és a várost hosszú ideje jobboldali politikus irányította.
Kozmann György a jelöltállításkor azt mondta, “új korszak következik Paks életében. (…) Mondhatnám azt is, hogy mi, paksiak a jövőben egy hajóban fogunk evezni.” A Fidesz paksi szervezete szerint Kozmann György egy XXI. századi modern, európai várost akar, fontosnak tartja az atomerőmű bővítését, amely “évtizedekre újabb lökést adhat a város fejlődésének, a munkahelyek megőrzésének, a családok biztonságos megélhetésének”.
Paks polgármestere jelenleg Hajdu János (Fidesz).