Belföld

Büszkén vág vissza a római nagykövetjelölt

Termékelhelyezéssel „balliberálisozik” a kommunizmushoz is szerelmes verset író Szentmihályi Szabó Péter.

A nagykövetjelölt legújabb írásában megköszöni a figyelmet, jelzi, mennyire büszke rá, hogy nem a balliberális sajtó kedvence, kitüntetőnek tartja, hogy „két szélsőbaloldali párt” is megemlékezett róla. Szentmihályi a róla írtakat rágalmak, hazugságok ügyetlenül összeállított listájának nevezi, de köszöni a reklámot, hiszen egy hónap múlva megjelennek összegyűjtött versei, Megmondtam előre cím alatt.

“A céltábla nem lő vissza, legfeljebb azon érdemes eltűnődni, miféle „jobboldali” sajtófölény miatt panaszkodnak a folytonosan „üldözött” és kirekesztett sajtómunkások és hiénák. Hetven év felé csak az üres fejűek hiúk és sértődősek, egy hónap múlva megjelennek összegyűjtött verseim Megmondtam előre cím alatt, és tényleg elég sok mindent megmondtam előre, ki-ki türelmesen szemezgethet a versek közül, egyet sem hagytam ki, mindenre akad majd idézhető példa és ellenpélda, jut bőven a galamboknak és a keselyűknek is.”

A költő magát már a politikusok, közszereplők közé sorolva jelzi, miért tűr többet. Mert bölcs, és így nem is haragszik a számára „kellemetlen élőlényekre, hiszen mind nélkülözhetetlen szerepet játszanak a természet élőláncában, a szúnyogoktól a mezei poloskákig, a hörcsögöktől a krokodilokig”.

A nagykövetjelölt végezetül értekezik egy kicsit a gyűlöletről.

A Hír24 egyébként kereste Szentmihályi Szabó Pétert, aki – bölcs és nemes visszafogottsággal – egyszerűen letette a telefont. A hitelesség kedvéért ezért itt jelezzük, hogy egy demokráciában természetes, ha egy közszereplő – ha már az – múltját kivesézik, ahogy azt nemcsak a balliberális sajtó, hanem a Mandiner főszerkesztő-helyettese is megtette, amikor megírta, milyen tömény esszenciája is az újkori Magyarország történelmének Szentmihályi Szabó Péter élete.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik