Belföld

Tóbiás az elnök

Tisztújító kongresszust tartott az MSZP. Fürdőruhában vannak? Igen? Sajnos nem. Sajnos? Exkluzív fotók pucér veresekről.

16.10 Megvannak az elnök emberei

Alelnök lett Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes, Márton Roland székesfehérvári MSZP-elnök és Ujhelyi István EP-képviselő. Hiába indult a posztért Tóth Csaba zuglói elnök és Kovács László volt uniós biztos. A Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság élén Tukacs Istvánt Szücs Gábor választmányi elnökhelyettes váltotta.

 

14.59 Elölről és alulról

Annyira zártan ülnek ezek a szocik, hogy még egy fecske sem tudna kiröpülni, nemhogy infó. Amíg körmét rágja az ország, az MSZP honlapját szemlézve idézzük fel, miről beszélt a délelőtti, szintén zárt ülésen a választmányi elnöki posztra kandidáló, és azt el is nyerő Botka László.

“Az elmúlt években nem csak a választásokat vesztettük el, hanem kicsit önmagunkat is. Az a dolgunk, hogy újra el tudjuk hitetni az emberekkel, hogy azért vagyunk, azért dolgozunk, hogy nekik jobb legyen. Elölről és alulról kell újjáépíteni a pártot. Mert csodák nincsenek, vagy ha vannak, azokért nagyon sokaknak nagyon sokat kell dolgozni… Továbbra is van egy közös álmunk: egy Orbán utáni, egyenlőbb, igazabb és szabadabb Magyarországról. Egyenlőbb, igazabb és szabadabb világot kell újjáépítenünk.”

 

13.01 Ők maradnak

Mi meg nem, hiszen ismét zárt az ülés. A tisztújítók este nyolcig maradnak dolgozni, elnökhelyetteseket meg ilyesmiket választanak, szavaznak, szavaznak, szavaznak. Az aktuális eredményekről honlapukon kommunikálnak – mi meg onnan kopipészteljük majd ide önöknek.

Jó étvágyat az ebédhez.

 

12.46 Tömegdem

„Szisztematikus, hirtelen kanyarok, ötletparádék nélküli építkezés” – ezt ígéri Tóbiás, odaverve pártelnök elődeinek. Nyugodt, méltóságteljes politizálást vizionál, meg azt is, hogy nem gyalázkodik majd ellefeleire. Patrióta hitet emleget: „Helyünk van a nemzetben.”

„Tömegdemokráciát építünk. Ez a munkánk, nem is kevés” – ekképpen zár.

Demokrácia. Egyenlőség. Szolidaritás. Ez a három jelszó áll a kivetítőn. A másikon meg ez: MSZP – Erős baloldal, Erős Magyarország

 

12.42 Pápázik az elnök

A pápát emlegeti Tóbiás, a pápát, aki küzd a szegénység ellen.

 

12.41 Társadalmi szerződés

Tóbiás új társadalmi szerződést akar kötni a néppel, a „társadalom tagjaival”, mely az egyenlőségre, a hazafiságra és a szolidaritásra alapul.

 

12.39 Arccal a szegények felé

Jogállamot, jogegyenlőséget akar Tóbiás. És a jogbiztonság mellé létbiztonságot. „Politikánk alapja az egyenlőség eszméje.” Értsd: kapjanak többet a szegények. Ha már baloldali párt épül.

 

12.38 Nem a szivárványkoalícióra; melegíthetnek az öregek

“Baloldali pártot építünk”, ezt állítja szűzbeszédében az elnök, ami elvileg nem meglepetés. Aztán úgy fejezi be a mondatot, hogy “nem szivárványkoalíciót”, mármint hogy nem szivárványkoalíciót építenek.

Az MSZP vissza kíván térni a hagyományaihoz, ahol a tapasztalat nem ütközik a fiatalok lendületével – valami ilyesmit is mond aztán. Értelmezzük: jöhetnek megint az öregek (is), ha már a fiatalok elfuserálták.

 

12.34 Nyehh

Amúgy meg: nyehh. A csudába, átvertek bennünket fotoshoposaink: nem is fecskések, bikinisek a szocik. Vagy már átöltöztek.

 

12.32 Megvan

Tévedett Sütő úr, elnézzük neki. Elnök: Tóbiás. Össz küldött 293 fő, szavazott 285, igennel voksolt 263, ami 92,28 százalék. Diszkrét taps.

 

12.28 Húzzák az időt

Már idebent. A szavazatszámláló bizottság elnöke a tisztújítás eredményeit ismerteti. Naná, hogy nem a pártelnökkel kezdi.

Ínyenceknek: etikai tanács elnöke Legény Zsolt, etikai bizottság elnöke Bárándy Gergely, párt elnökhelyettes Gőgös Zoltán, választmányi elnök Botka László.

 

12.01 Tóbiás?

Odabent vélhetően már megszavazták, ki az új elnök. Tóbiás József vagy Tóbiás József.

Mindjárt mi is megtudjuk, hisz másodperceken belül beeresztik a sajtót, s meghallgathatjuk a szűzbeszédet.

 

11.49 „Senki nem vállalta az elnöki megbízatást”

Ezt Sütő Kálmán állítja nekünk, a kinti gazosban, miközben Fedél nélkült vásárolunk tőle. Étkezési jegyet is elfogad.

Végre egy jó arc.

 

11.41 Kannák

Az előző képről jut eszünkbe egy közepesen bonyolult képzettársítással az alábbi részlet szerdai Lendvai Ildikó-interjúnkból:

„Ha ég a ház, s azzal fenyeget, hogy a lángok átterjednek az egész országra, nem titkolhatjuk, hogy olajjal locsolnánk vagy vízzel, s azt sem, mekkora kannával tennénk.”

 

11.36 És Kunhalmi Ágnest is!

Ha az imént hoppára ragadtattuk magunkat, most az szökken ki fogunk kerítésén, hogy hoppácska!

Bévacs!

 

11.33 Megcsíptük Horváth Csabát

Hoppá!

Gyors reagálású fotoshop hadtestünk olvasta 10.28-as hírünket, s a szellőzőnyílásokon át behatolt a kongresszusi csarnokba, ahol megleste a mosdóba induló Horváth Csabát. Köszönet doktor Neményinek.

 

11.27 A másodikat már nem bírta ki

Na, még egy kicsit beszéljünk Mesterházy Attiláról, ráérünk, délig kint ácsorgunk a Syma előtt.

Szóval. A május végi EP-választáson elvált a vesétől a máj meg az epe, vagy mi, ugyanis az MSZP 11, a DK szűk 10, az Együtt-PM bő 7 százalékot kapott. A Fidesz 51 és felet.

A vereség utáni néhány napban még úgy volt, Mesterházy a dupla bukta ellenére is marad minimum az őszi önkormányzati választásokig, ám gyorsan elfogyott körülötte a levegő, s júniusban végül a rendkívüli tisztújítás mellett döntött a párt. Ez van most.

 

11.14 Az első csapást kibírta

Természetesen még mindig Mesterházy Attiláról beszélünk.

A most tavaszi kampányban emelkedett a feszes mutatóujj, szólt a reszkess, Orbán, de hiába a szigor, s hiába az utolsó pillanatban vicsorogva tető alá hozott Mesterházy-Bajnai-Gyurcsány-Fodor (MSZP-E14-PM-DK-Lib) összefogás, e formáció, asszisztálva a Fidesz új kétharmadához mindössze a szavazatok 26 százalékát szerezte meg.

Sokan már ekkor követelték Mesterházy távozását, ám ő kihúzta fejét a hurokból. Várták is hívei, hogy majd az EP-választáson, amiről tudni lehetett, hogy külön fogás lesz az Összefogás összes eleme, az MSZP megmutatja, hogy az áprilisi 26 százalékból legalább 20 a szociké, s a sok kicsi ballaszt jobb, ha elszáll a feledésbe.

 

11.01 Mit köszönhet neki a Párt?

Természetesen Mesterházy Attiláról beszélünk.

Emlékezzünk. Az exelnök azzal került a párt sztratoszférájába, hogy 2009-ben, a mélyrepülés (akkor úgy tetszett) mélypontján elvállalta/kiharcolta a pártelnöki megbízatást, aztán a következő évben becsülettel végigcsinálta a kampányt, s tudomásul vette az ordas buktát. Eztán rendet tett az MSZP-ben: kiszorította a megdékásodó Gyurcsány Ferencet, esélyt sem adott az együttesedő Bajnai Gordonnak a visszatérésre, és közéleti gerontológiára terelte az „öregeket”, Lendvai Ildikóstul, Szekeres Imréstül, mindenestül.

 

10.47 Nyálba

A Fidesz-kongresszusoknak is van egy könnyű kis „húzzon innen a nyilvánosság a nyálba” hangulata, de a szocik túltesznek a narancson: itt rendre csupán a pártelnöki beszédet hallgathatja meg földi halandó, a többi okosság kizárólag a küldöttekre tartozik. Így van ez ma is, ezúttal vélhetően Tóbiás József szavait lesz módunkban diktafonra rögzíteni. Miért pont az övét? Mert a Mesterházy Attila lemondásával megüresedett posztra egyedüli jelöltként kandidál Tóbiás.

 

10.28 Lehet, hogy fecskében és bikiniben ülnek odabent

A rendezvény helyszíne a Syma csarnok. Sajnos fogalmunk sincs, mi megy odabent, ugyanis a sajtó kizárásával zajlik a mozgalmi munka. Még az is lehet, hogy Horváth Csaba fecskében, Kunhalmi Ágnes meg bikiniben kongresszál. Egyik szebb, mint a másik. Illetve: fordítva.

 

10.19 Ráfordulnak a főpolgármesterre

A három választás évét írjuk, az országgyűlésin túl vagyunk, az EP-sen is, s már csak az önkormányzati van hátra. Híradós tejtestvérünk a minap latolgatta, a borzalmas állapotban lévő bal mi a túrót kezd ezzel. Vegyük át még egyszer.

 

10.11 Összeült az élcsapat

Míg a rendes emberek nyaralnak, vagy minimum nyaralni indulnak Sóstóra, Abbáziába vagy még annál is délebbre, a balsorsúak melóznak. Így tesz hazánk politikai rozéja is: reggel kilenc órától rendkívüli kongresszust tart a Magyar Szocialista Párt. Az alkalmi összejövetel célja: tisztújítás a legfelső szinteken. A rendkívüliség oka pedig a katasztrofális áprilisi parlamenti választásokat is alulmúló május végi EP-kudarc.

Lesz új elnök is.

Olvasói sztorik