Belföld

A politika lehet más, a pártvezetés nem

Újra Szél Bernadettet és Schiffer Andrást választotta a párt társelnökévé az LMP országos kongresszusa egy budapesti szállodában.

Schiffer András a döntést követően elmondta, megválasztották a párt kilenctagú országos elnökségét is, amely átveszi a korábbi országos választmány feladatait. Az elnökségbe automatikusan bekerül a két társelnök. A testület titkára Vida Attila, tagjai: Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselő, Keresztes László Lóránt, Gerstmár Ferenc, Falusi Norbert, Lengyel Szilvia és Csarnó Ákos. A választmánytól eltérően az elnökségnek a regionális delegáltak nem tagjai. A testület mandátuma egy évre szól.

Szél Bernadett felhívta a figyelmet, hogy az elnökség nagy része vidéki kötődésű, az ország minden területéről kerültek be politikusok a párt vezetésébe. Szavai szerint a korábbi országos választmánynak egy rendkívül nehéz helyzetből kellett talpra állítani az LMP-t és miután “újjáélesztették” a pártot, sikeres kampányokat bonyolítottak le. Most már a hálózatépítés és a terjeszkedés kerül előtérbe, mert az LMP láthatóan erősödni kezdett – hangsúlyozta. Kiemelte, hogy a pártvezetésbe három nő is bekerült, így az LMP-ben a női részvétel biztosított. Az új vezetés nem jelent irányváltást, az LMP nagy árat fizetett azért, hogy kitartott az elvei mellett, de a választók jutalmazzák, hogy egy elvhű párttal állnak szemben – mondta.

A társelnökök nem árulták el, hogy milyen arányban voksoltak rájuk, Schiffer András csak annyit mondott, hogy nagyjából a szavazatok nyolcvan százalékát kapták meg. Vasárnap a párt fővárosi kongresszusa ül össze és a tervek szerint dönt a főpolgármester-jelöltről és az LMP Budapest-programjáról. Schiffer András egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: nem akarja megelőlegezni a kongresszus döntését de “egyáltalán nem biztos, hogy a holnapi napon ebből lesz konkrét személy”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik