Belföld

Sok százezres bírsággal fenyegetik a civileket

Fenyegeti a Norvég Alapból támogatott civilszervezeteket a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI), miközben úgy tűnik, hogy még azzal se foglalkoztak, kitől kapták már meg a kért dokumentumokat – írja az ATV.hu.

A kormány rászállt a Norvég Civil Támogatási Alapot elosztó és abban részesülő szervezetekre. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára szerint visszaélések történtek a források elosztásánál, és az a gyanú is fennáll, hogy LMP-s pártérdekek merültek fel az alapok pályáztatásánál.

A közpénzek költését felügyelő KEHI is vizsgálatot indított az alapból támogatott civilszervezeteknél. A hivatal feladata a közpénzek költésének ellenőrzése. Úgy vélik, hogy a Norvégiától érkező források is közpénznek számítanak.

A civilek szerint viszont egyértelműen kormányzati támadásról van szó, és a hivatal nem is jogosult eljárni a norvég támogatások ügyeivel kapcsolatban, ezért sokan nem adtak át semmilyen dokumentumot nekik, ehelyett bárki számára nyilvánosan elérhetővé tették azokat, hogy nyilvánvaló legyen: nem azért nem küldik el azokat a KEHI-nek, mert titkolnivalójuk lenne.

A KEHI most levelet küldött a civilszervezeteknek, amiben az áll, hogy péntekig pótolják a dokumentumokat, ellenkező esetben 500 ezer forintos bírságra számíthatnak. Az egyik szervezet vezetője az ATV.hu-nak elmondta, hogy egyenlevelet kaptak, amiből az tűnik ki, hogy a KEHI nemhogy nem dolgozta fel a hozzá beérkezett anyagokat, de még azt se ellenőrizték, hogy egyáltalán kitől kaptak iratokat. A hivatal megköszönte az eddigi együttműködést azoknak a szervezeteknek is, akik megtagadták az adatszolgáltatást.

Az ATV.hu által megkérdezett érintetteknek még nincs kialakult álláspontjuk, de úgy vélik, hogy ezt a fenyegetést nem lehet félvállról venni, a büntetés működésük végét is jelentheti.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik