Belföld

A pirézeket jobban szeretjük a románoknál

Továbbra is magas az idegenellenes magyarok aránya - derül ki a TÁRKI legfrissebb felméréséből.

A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 1992 rendszeresen górcső alá veszi az idegenellenesek arányát. 2014 áprilisában a felnőtt lakosság 39%-a választotta az idegenellenesnek tekinthető állítást, vagyis azt, hogy az országba menedékkérő be ne tehesse a lábát.

A megkérdezettek mindössze 10%-a tekinthető idegenbarátnak. Ők minden menedékkérőt befogadnának.

Az idegenellenesség mértéke a kezdeti gyors növekedés (1992–1995) után előbb ingadozott (1996–1998, 1999–2001), majd 2002 óta 2011-ig kisebb ingadozások mellett (24–33% között) meglehetősen stabil volt. 2012-ben a korábbiakhoz képest nőtt az idegenellenesek aránya, s ez 2013 után 2014-ben is magasabb maradt, mint a 2000-es évek átlaga volt.

A többség (a megkérdezettek 51%-a) mérlegelne a menedék nyújtásának, megtagadásának ügyében. A mérlegelők körében az elmúlt négy évben csökkent az arab, kínai, piréz menedékkérők befogadását elutasítók aránya. Ugyanez 7 százalékkal nőtt viszont a románok esetében.

A piréz egyébként egy fiktív etnikum, a Tárki 2006-os, idegenellenességet vizsgáló felmérésében bukkant fel először, a közvélemény-kutató cég azt vizsgálta, hogy velük szemben is megjelenik-e az elutasító attitűd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik