Belföld

Tiszta vizet önthetünk minden pohárba

Ősszel zárul a térségi ivóvízminőség-javító program.

A Hódmezővásárhely-Mártély-Székkutas ivóvízminőség-javító projektről tartottak tájékoztatót kedd délután a szakma és a sajtó érdeklődő képviselőinek a program illetékesei.

Hódmezővásárhelyt Mucsi Zoltán, az önkormányzat városfejlesztési irodájának vezetője képviselte. Elmondta, a projekt célja, hogy mindenhol az uniós határértékek alá csökkentsék az ivóvízben a jogszabályokban szabályozott adott esetben káros kémiai komponenseket.

A régióban elsősorban a víz magas arzén tartalmával van probléma. Erre jelentenek majd megoldást a program keretében – a Kása erdőben, az Ipartelepnél, Batidán, Erzsébeten, Kútvölgyön, Szikáncson, Mártélyon, Székkutason és Kakasszéken – megépülő új vízművek. (A munkálatok végéig a városban felállított speciális közkutakból, kék konténerekből lehet arzénmentes vizet vételezni. Ezekről már többször is írtunk).

Az irodavezető elmondta beruházás összköltsége valamivel több, mint 1,9 milliárd forint. Ennek nyolcvan százalékát az EU, húsz százalékát a Belügyminisztérium finanszírozza, így az önkormányzatoknak plusz terhet nem jelent.

Az építkezések februárban kezdődtek és várhatóan október-novemberben fejeződnek be. Ezt követően indul a hathónapos próbaüzem.

A vízművek mellett – a pályázati forrás keretében – a vízvezeték hálózat egy részét (20 százalékát) is fel tudják újítani. A rekonstrukciós munkákkal várhatóan már szeptemberre végeznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik