Alapvető emberi tulajdonságunk, hogy szükségünk van pozitív mintákra, követhető példaképekre. De vajon hol a határ egészséges lelkesedés és beteges rajongás között?
Bajomi-Lázár Péter, a Médiakutató főszerkesztője szerint olyan korban élünk, amikor a mitológiai hősöknek már nem hiszünk, a tudomány pedig nem termel Einstein-kaliberű hírességeket. Így a szórakoztatóiparra hárul, hogy kielégítse az emberek rajongás iránti szükségletét: a tömegmédia sztárok, celebek széles választékát ajánlja föl, a bőséges kínálatban pedig mindenki megtalálja a kedvére valót. A szakember szerint egy jól működő szimbiózisról van szó, ahol a hírességek egy létező társadalmi igényt elégítenek ki, akikre pedig nincs valós kereslet, hamar eltűnnek a süllyesztőben.
A riporter szemével
Szily Nóra hazánk egyik legismertebb médiaszemélyisége, aki beszélgetős műsoraiban a hírességek emberi oldalát igyekszik bemutatni. Érdeklődése, empátiája miatt az egyik legkedveltebb műsorvezetőnek számít. Az eredetileg pszichológus végzettségű Szily a Hír24-nek elárulta: riporterként mindig azokat az esendőségeket, gyarlóságokat akarja megmutatni, amelyek a nézők életében is előfordulnak. Fájlalja, hogy a médiában egydimenzióssá váltak a sztárjaink és nem látszik mögöttük a személyiség sokfélesége. Ezért mindig a mély, árnyalt megközelítésre törekszik.
A műsorvezető ugyanakkor károsnak tartja azt a tendenciát, hogy a média elkezdett teljesítmények nélküli példaképeket gyártani. Jellemző, hogy bizonyos médiaszereplők, például a valóságshow-k „sztárjai” pusztán a látszás okán ismertté válnak, egyúttal látszólag gazdaggá, sikeressé, vagyis példaképpé. „Veszélyes, ha a csillogás vonzereje erősebb, mint a tartalom.” Fontos lenne, hogy tudatos médiafogyasztóként értelmezzük mindazt, amit látunk.
Visítozó tinilányok mindenütt
Szily egyébként lélekmentorként dolgozott az X-Faktor tehetségkutatóban az ifjú felfedezettek mellett, így testközeli élményei vannak a fanatikus rajongás mibenlétéről. Mindig döbbenetes számára, amikor pár hét élő show után tinirajongók tömegei ácsorognak sikoltozva a fellépők lakásai előtt. Nem kevésbé tanulságos az sem, amikor a semmiből jött tehetség hirtelen egy kétmilliós nézettségű műsorban válik ismertté. „Nehéz normálisan megélni, hogy három hete még esetleg leszúrta az osztályfőnök az iskolában, most pedig kígyózó sorokban autogramot kérnek tőle.” Szily szerint fontos, hogy az illető ne veszítse el a kontrollját, ne higgye el, amit a világ rávetít. De ezt szinte lehetetlen egyedül a helyére tenni.
A műsorvezető természetesnek tartja a tinédzserkori rajongást, hiszen a személyiségfejlődésnek ebben a szakaszában még mindenki keresi az identitását. Egy felnőtt ember túlzott rajongása viszont nem egészséges dolog és éretlen személyiségre vall. A fanatikus imádat mögött az az illúzió van: ha azt eszem, úgy öltözöm, úgy viselkedem, mint az adott híresség, akkor egy kicsit én is az ő életét élem. „De ha mindig csak utánzás zajlik, hol van az ÉN?”
Forrás: RTL Klub
Sztárkultusz a politikában
Aki ebben az országban él és nem most érkezett a Hold túlsó feléről, valószínűleg nem vitatkozik a megállapítással: a magyar politikában túlságosan elharapózott a drukkermentalitás. Emberek százezrei mondanak le könnyelműen az önálló véleményalkotásról és követnek vakon vezéreket.
Filippov Gábor, a Magyar Progresszív Intézet elemzője szerint általában a kialakulatlanabb, képlékeny identitású emberek hajlamosak arra, hogy egyetlen rajongott személyben azonosítsák mindazt, amit értéknek tekintenek. Filippov úgy látja: a politika egy elképesztően sok figyelmet, információszerzést igénylő sportág, az emberek pedig igyekeznek energiatakarékosan megismerni a világot. Ehhez rendkívül jól jön egy állandó igazodási pont, akiben érzelmi alapon megbíznak. Bármit tesz az általuk csodált politikus, hozzá igazodnak, akár a saját előzetes meggyőződésükkel szemben is.
Fotó: Berecz Valter
A szakember szerint a médiaközpontú politika alkalmasabb arra, hogy a semmiből sztárokat csináljon, jó példa erre az Obama-jelenség. A demokrata elnökjelölt mögött 2008-ban még semmilyen mély politikai tartalom nem volt, de a karakterét már tökéletesen sikerült rajongásra alkalmasnak felépíteni. Filippov emlékeztet: Napóleontól Hitlerig számos olyan figura volt a múltban, akinek a politikai sikere kulcsát a személye iránti rajongás adta. Kevesen tudják, de az 1840-es években a Kossuth Lajos iránti rajongás odáig elment, hogy a korabeli fiatalok külsőségekben elkezdték a nagy államférfit utánozni: keményített gallér helyett puha gallért hordtak, melyet kigomboltak, szakállukat pedig kossuthosra igazították, ami nagyon menő dolognak számított.
