Látszólag szerencsés egymásra találás: az állandó hitelességi deficittel küzdő politikának kapóra jön, ha ismert sportolók, színészek, zenészek állítják más területen megszerzett népszerűségüket a párt szolgálatába. Ugyanakkor celebjeink többségétől sem áll távol a közéleti-politikai észosztás: jellemző módon, ahogy egyre híresebb lesz valaki, késztetést érez, hogy a legváltozatosabb témákban nyilvánuljon meg, a háborús szerepvállalástól a melegjogokon át a halálbüntetésig.
De vajon mi, állampolgárok miért adunk olyan szórakoztatóipari szakmunkások véleményére, akik pont annyira laikusak a politikában, mint bármelyik villamosvezető vagy óvónő? Papp-Váry Árpád, a BKF Marketing Intézetének vezetője szerint a magyar egy roppant „celeborientált” nemzet: még ha szidjuk is a hírességeket, valójában szeretjük őket, bizonyos értelemben felnézünk rájuk. Mindenki használja a sztárok marketingértékét, gondoljunk csak ismerőseinkre vagy akár saját magunkra, amikor egy sztárral közös fotót teszünk fel a Facebookra némi plusz népszerűség reményében. Ösztönösen érezzük, hogy egy ismert ember közelsége legitimál, elismertséget hoz. Papp-Váry szerint ezzel a legitimációs hatással a közelgő önkormányzati választásoknál is élni fognak a politikusjelöltek. Híresség lehet ilyenkor egy helyi szinten népszerű iskolaigazgató vagy orvos is, aki közös képen mutatkozik a jelölttel vagy csak mond egy jól idézhető mondatot arról, miért lenne jó polgármester az illető, ami aztán felkerülhet a plakátra, szórólapra.
Keresztes Ildikó Tarlós István kampányplakátján
Összetartozik, ami összenőtt?
Hazánkban a Fidesz az első és mindmáig egyetlen párt, amelyik iparszerűen használja a modern kommunikációs és marketingtechnikákat, beleértve a sztárok reklámértékének tudatos kiaknázását. A 2002-es választások óta a Fidesz kampányrituáléinak visszatérő kelléke egy olyan dísztribün, ahol a kamerák sűrű pásztázásában közismert sportolók, színészek, énekesek hallgatják áhítattal Orbán Viktor szónoklatát. A rossz nyelvek által csak „biodíszletnek” becézett fideszes celebválogatottba beült már tapsolni Kovács Kokó István, Balázs Fecó, Egerszegi Krisztina, Pataki Attila és Eperjes Károly is. A győzteshez tartozás pszichológiája és pőre anyagi okok miatt vélhetően további celebritások fedezik majd fel a bennük lakozó jobboldali konzervatív polgárt.
Pataky Attila Békemeneten
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Pedig országosan ismert művészként nem tűnik életbiztosításnak kiállni egy konkrét párt mellett: a magyar közönségpiac közmondásosan nagyon szűk, ezért a sztárok látszólag sokat veszíthetnek azzal, ha a coming outjuk után nem hívják meg őket bizonyos rendezvényekre vagy a közönség egy része nem megy el az előadásaikra. Miért érdemes akkor mégis besorolni? Filippov Gábor, a Magyar Progresszív Intézet elemzője szerint paradox módon pont egzisztenciális okokból: a nyugati országokhoz képest ugyanis nálunk a művészvilág és a tudományos élet összehasonlíthatatlanul jobban függ az államtól, a politika jutalmazási mechanizmusai itt sokkal közvetlenebbek. Magyarországon nincsenek olyan független filmstúdiók, amelyek önálló filmeket tudnának forgatni, de a színházak és más kulturális intézmények sincsenek abban a helyzetben, hogy pusztán a piacról képesek legyenek megélni. Ebben a kegyencrendszerben a hatalomnak való behódolás válik az érvényesülés elfogadott normájává. Kevés olyan hírességről tudunk, aki erkölcsi okokból visszautasította volna a kitüntetést vagy a pozíciót, amit a politika ajánlott neki a többéves kiállása után. Filippov szerint „némi rosszindulattal” a Magyar Művészeti Akadémiáról is elmondhatjuk, hogy az a Fideszhez hű holdudvar jutalmazására jött létre.
Balra a nap nyugszik
Mivel a baloldal belátható időn belül nincs nyerő pozícióban Magyarországon, finoman szólva nem tolonganak a hiteles és közkedvelt arcok, hogy baloldali pártokat népszerűsítsenek, új belépőkkel a közeljövőben nem számolhatunk. Nálunk amúgy is hagyományosan cikinek számít baloldali pártot támogatni, ezért a baloldali és liberális értékorientációjú hírességek inkább egy konkrét ügy és nem annyira egy párt mellett szoktak kiállni. Klasszikusan baloldali terepnek számít a rasszizmus elleni fellépés, a hajléktalanok ügye vagy a melegek jogai melletti kiállás.
A két szakértő egyetért abban, hogy eltűnt a lazaság a hazai politikából, megszilárdultak a lövészárkok, nincs átjárás. Papp-Váry Árpád a hírességek helyében nagyon meggondolná, milyen mélységben érdemes nyilvánosan elköteleződni a politika mellett. Az még nem kellene, hogy gondot jelentsen, ha egy zenész előadja a dalát egy kampányrendezvényén, de beülni az első sorba és csillogó szemmel tapsolni a politikust már meredekebb döntés, nem beszélve a még durvább akciókról. „Miért jó az Dopemannek, hogy egy rendezvényen Orbán Viktor fejét rugdossa, amitől még a jelenlévő pártok is elhatárolódnak?” Pozitív példaként említette Szécsi Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó esetét, akinek bár megvan a privát szimpátiája, azt már kategorikusan visszautasította, hogy egy párt reklámarca legyen, mondván, neki a pályán az egész nemzetet kell képviselnie.
Dopeman a Magyar Szolidaritási Mozgalom demonstrációján
Fotó: Berecz Valter
Filippov Gábor szerint nem tudja megúszni az arcvesztést, aki ma egy párt mellett nyilvánosan elköteleződik: az ellenoldal szemében egy életre elássa magát és azonosítva lesz minden rosszal, amit a pártja csinál. Fájóan hiányzik egy olyan politikától független, értékalapon szerveződő baloldali és konzervatív értelmiség, amelyik kontroll alatt tarthatná a pártot és nem fordítva történne.
(Cikksorozatunk második részében megszólalnak hazai hírességek, akik arcukat, nevüket adták a pártok kampányához.)
