Belföld

Kórházba szállították Kunhalmi Ágnest

A 32 éves szocialista politikus hétfőn délelőtt lett rosszul a Képviselői Irodaházban.

Ferencz Gábor, az MSZP sajtósa megkeresésünkre elmondta, Kunhalmi rosszullétre panaszkodott, így mentőt hívtak hozzá, majd az egyik fővárosi kórházba szállították, ahol infúziót kapott. A 14 óra után nem sokkal kiadott pártközlemény szerint állapota jelenleg kielégítő és javul, munkáját hamarosan folytatja.

Az MSZP szakpolitikusáról június közepén derült ki, hogy lejárt gimnáziumi diákigazolványra ragasztott érvényesítő matricával bukott le még 2005-ben. Ezt egyébként ő maga mondta el a hvg-hu-nak adott interjújában, mint fogalmazott azért, mert nem akarja, hogy a Fidesz bármikor elővegyen egy régi ügyet ellene.

“Lejárt gimnáziumi diákigazolványomra ragasztottam egy érvényesítő matricát, amit az egyik barátom szerzett nekem, hogy diákbérletet tudjak venni, ami sokkal olcsóbb volt. Hülyeség volt, meg is bántam” – vallotta be a politikus.

Az interjúban beszélt még arról is, hogy a baloldal túl sokat foglalkozott magával, és hogy le lehet győzni Tarlós Istvánt októberben.

Arra a kérdésre, hogy megszerzett diploma nélkül szerencsés választás volt-e éppen az oktatásügyet vinni, ezt válaszolta: „Nem ezen múlik, hanem hogy ki mennyire nyitott egy adott szakterület működésére, mennyire él együtt a szakmával, és mennyien ismerik el a kiállását, a hangját.”

A politikusok kórháza

Az utóbbi időkben leginkább jobbikos politikusok kórházi látogatásairól jöttek a hírek.

1942-ben adta át Horthy Miklós a budapesti Kútvölgyi úti kórházat (akkor még Horthy Miklós Állami Alkalmazottak Gyógyintézete néven), amelyet elsősorban állami tisztviselők és alkalmazottak ellátására találtak ki, ám 1945 után az állami vezetők, politikusok, kiemelt személyek gyógyhelyévé vált. Az épületet többször bővítették, és 1989-ben itt halt meg Kádár János is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik