Belföld

Meglepő vallomást tett az MSZP oktatáspolitikusa

Kunhalmai Ágnes a hvg.hu-nak nyilatkozott Tarlós legyőzéséről, beszélt a hiányzó nyelvvizsgájáról is, sőt egy titkot is elárult magáról.

Lejárt gimnáziumi diákigazolványra ragasztott érvényesítő matricával bukott le Kunhalmi Ágnes 2005-ben. Az MSZP szakpolitikusa a hvg.hu-nak adott interjújában elmondta: nem akarja, hogy a Fidesz bármikor elővegyen egy régi ügyet ellene. Ezért úgy döntött elmondja a történetet, de egyáltalán nem büszke rá.

“Lejárt gimnáziumi diákigazolványomra ragasztottam egy érvényesítő matricát, amit az egyik barátom szerzett nekem, hogy diákbérletet tudjak venni, ami sokkal olcsóbb volt. Hülyeség volt, meg is bántam” – vallotta be a politikus.


Fotó: Hír24

Kunhalmi Ágnes akkoriban már a miniszterelnökségen dolgozott, de nettó 83 ezer forintot kapott, abból pedig nem tudott megélni. “Azt szeretném, hogy ne a Fidesz-média legendagyártásából lehessen valami áltörténetet megismerni arról, hogy „Kunhalmi hamisított”. Aztán majd sok év után minden sajtópert megnyerhetnék, de az már senkit nem érdekelne. Mindenki múltjában lehet olyan, amire nem büszke, a fideszes politikusok között is van bőven ilyen. Én olyan politikai kultúrát és országot szeretnék, ahol a hibákról, tévedésekről lehet nyíltan beszélni.”

Az interjúban beszélt még arról is, hogy a baloldal túl sokat foglalkozott magával, és hogy le lehet győzni Tarlós Istvánt októberben.

Arra a kérdésre, hogy megszerzett diploma nélkül szerencsés választás volt éppen az oktatásügyet vinni, ezt válaszolta: „Nem ezen múlik, hanem hogy ki mennyire nyitott egy adott szakterület működésére, mennyire él együtt a szakmával, és mennyien ismerik el a kiállását, a hangját.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik