Belföld

Ökotárs: a Krétakör szabályosan demonstrált norvég pénzből

Nem kormányellenes tevékenység az, ha kiállnak a sajtószabadság és a civilek mellett – közölte a Norvég Civil Alap forrásainak elosztásában közreműködő szervezet a Miniszterelnökség felvetésére reagálva.

Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős államtitkár az Ernst and Young tanulmányára hivatkozott, ami a 2008 és 2010 közti időszakban vizsgálta a források magyarországi elosztását. Az Ökotárs szerint Csepreghyék elfelejtették megemlíteni, hogy a konklúzió az volt, hogy a projektkiválasztási eljárás átlátható. Hozzátették, hogy a vizsgálat valóban tartalmaz észrevételeket például arról, hogy a bírálók egy része nem volt független a lebonyolító alapítványoktól, de akkor ez még nem is volt követelmény. A következő támogatási ciklusban már független értékelők vettek részt.

A pályázatok értékelésének menete a kormány számára sem lehet ismeretlen az Ökotárs szerint, hiszen a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselői is részt vettek értékelő bizottsági üléseken.

Korábban Gulyás Márton, a Krétakör ügyvezetője az ATV-ben elmondta, hogy a norvég civil támogatást egyebek mellett a „Ki az a Lázár János?” című, a sajtószabadság és a megtámadott civil szervezetek ellen kiálló demonstrációhoz is felhasználták. Erről az Ökotárs azt írta, hogy nem tartják szerencsésnek a tüntetés szlogenjét, mert társadalmi ügyeket és nem konkrét politikusok személyét kell fókuszba állítani, de a tüntetés témáját az alap célkitűzéséhez illőnek tartják. A norvég alapok fő célja ugyanis, hogy a civil társadalom hatékonyabban vegyen részt a demokrácia és a társadalmi igazságosság erősítésében. Ennek része az állampolgári aktivitás serkentése és a véleménynyilvánításhoz való jog gyakorlása, akár utcai tüntetéseken is. A sajtószabadság és a civil szervezetek melletti kiállás nem tekinthető kormányellenes tevékenységnek – vélik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik