Belföld

Büntetőfeljelentés trafikügyben

Közérdekű adattal történő visszaélés miatt büntetőfeljelentést tett a Demokratikus Koalíció (DK), amiért a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egy korábbi jogerős ítélet ellenére sem adta ki a trafikpályázatokkal kapcsolatos adatokat.

Erről Molnár Csaba, a DK alelnöke beszélt pénteken az MTI-nek, emlékeztetve arra, hogy az általuk indított perben született bírósági döntés alapján legkésőbb csütörtökig kellett volna kiadni a bíráló bizottság tagjainak nevei mellett az elbírált értékelési lapokat és a települési értékelési jegyzőkönyveket. Az ellenzéki politikus közlése szerint a tárca mindezt nem tette meg, kizárólag a bíráló bizottság tagjainak nevét közölte közleményben, majd halasztást kért a többi információ átadására.

Molnár Csaba szerint mindez jogi nonszensz, mivel jogerős bírósági határozatba foglalt határidőt nem lehet meghosszabbítani. Kiemelte, a minisztériumnak a jogerős bírósági ítélet után majdnem ötven napja volt nyilvánosságra hozni a kért adatokat, mindezt azonban nem tették meg, ami szerintük bűncselekmény gyanújára ad okot. A büntető törvénykönyvre hivatkozva elmondta, közérdekű adattal való visszaélés gyanúja, a tájékoztatási kötelezettség elmulasztása miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek a Legfőbb Ügyészségen.

Molnár Csaba hangsúlyozta, hogy a szóban forgó bűncselekmény két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető és szerintük a bíróság feladata lesz meghatározni, ki a felelős az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik