Belföld

Balog 4,75 unokával vakációzik

Több politikus egyáltalán nem tervez nyaralást az idén. A BorsOnline válogatásából kiderül, hogy inkább a hosszú hétvégére esküsznek.

A lap nyári pihenésről szóló kérdésére a legtöbb politikus családi programok említésével válaszolt, ebből a legbizarrabb Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter válasza volt, aki mint írta: minél több időt szeretne tölteni a 4,75 unokájával. Majd magyarázatként hozzátette öt egészséges gyermekre ez a szám augusztus végére egészül ki.

A Fidesz a horvátokhoz, az MSZP a törökökhöz húz

A fideszes Rogán Antal a Balaton mellett Dubrovnikba is ellátogat a következő hónapokban. A szintén kormánypárti Gulyás Gergely horvátországi nyaralást tervez, és székelyföldi kirándulásra is megy. Párttársuk Bánki Erik is Horvátotszágot nézte ki magának, emellett családja balatoni kempingezést és egy Mátra-túrát is választott. Az MSZP-s Hiller István Törökországba megy „görög meg latin feliratokat olvasgatni”. Párttársa, Botka László idei úticélja is Törökország, de a család mátrai üdülőjét is felkeresik majd. Az LMP-s Szél Bernadett egy kis magyar tóparti faluba készül.

Akik nyáron sem pihennek

Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes például csak hosszú hétvéget tervez, a fideszes Szijjártó Péter pedig nemrég született kisfia miatt nem megy hosszabb nyaralásra az idén. Hozzájuk hasonlóan a jobbikos Z. Kárpát Dániel is dolgosan tölti a nyara, amibe maximum rokonainak meglátogatása fér majd bele a Balatonnál. Párttársa Staudt Gábor szintén családi látogatásban gondolkozik. A DK-s Vadai Ágnes szokásos kéthetes hévízi erősítésre megy nyaralás helyett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik