Tucatnyi búcsúzó honatya kapott bruttó hárommillió feletti összeget – írja a Blikk egy, az Országgyűléstől kapott hivatalos listára hivatkozva. Azt is megtudták, hogy ki kérte egy összegben, és ki kapja majd havi bontásban a járandóságát. A 215 politikusból 169 képviselőt azonnal zsebbe fizetnek ki, 46-an választották a hat hónapon át történő utalást.
Azis kiderült, hogy jól jártak a nyugdíjas politikusok, hiszen a tizenkilenc korosabb képviselőnek összesen csaknem 51 millió forintot fizetett ki az Országgyűlés, ez átlagosan több mint 2,6 millió forintot tesz ki.
Kocsis és Ujhelyi nem tartja meg
A lista alapján hozzávetőleg kiszámolták, hogy ki mennyi pénzzel távozik a parlamentből. A legtöbb pénz Kocsis Máténak (Fidesz) jár, bruttó 4,8 millió. Ez körülbelül nettó kétmillió forintot jelent, amit józsefvárosi általános iskoláknak ajánlott fel a politikus. Saját pártjának kampányára költi a csaknem 1,8 milliós összeget Ujhelyi István, a többiek viszont úgy nyilatkoztak, hogy nem adományozzák el a búcsúpénzt.