Belföld

Százmilliókat hajtanak be képviselőjelöltektől

Az állami támogatást kapott egyéni jelöltek közül sokan nem számoltak el megfelelően az adófizetőktől kapott pénzzel.

Az állami támogatást kapott egyéni képviselőjelöltek több mint harmadának nem sikerült megfelelően elszámolnia az egymillió forintos állami támogatásával – írta az országgyűlési választásokkal összefüggésben a Blikk szombati számában. A lap közlése szerint az érintettek a felhasznált állami támogatás kétszeresét fizethetik vissza, vagyis egy jelölt akár kétmillió forintot is.

A Magyar Államkincstár a Blikkel azt közölte: 209 millió 267 ezer forint visszafizetését írták elő, ezt ha kell, adók módjára hajthatja be az érintettektől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

A kincstár a hiányosságok közé sorolta, hogy voltak olvashatatlan számlamásolatok, nem egyeztek a számlán és a számlaösszesítőn a számok, a felhasználás nem volt kellőképpen megindokolva, vagy nem a jelölt írta alá a dokumentumokat, de előfordultak kampányidőszakon kívüli számlák is, amiket nem tudtak elfogadni.

A Blikk azt írta: szerették volna megtudni, hogy a szabálytalankodók mely pártok színeiben indultak az áprilisi választáson, a kincstár erre későbbre ígért választ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik